30 év és öt generáció – ünnepi év vár a Renault Clióra

Idén húzhatja be a harmadik X-et a Renault Clio

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A világ legkelendőbb francia autója idén tölti be a harmincadik életévét. Persze hivatalosan csak az év közepén, nyáron kaphat szülinapi tortát a Renault Clio.

Kétszer nyerte el a Renault Clio a megtisztelő Év Autója címet, legelőször mindjárt az első generáció, ami jól mutatja, hogy kisautó létére nagyot alkottak vele a franciák. Persze az 1990 júniusában debütált típus más szempontból is fontos mérföldkő a Renault életében, hiszen évtizedek névadási gyakorlatával szakított. Magyarán a korábbi számjelzések után „valódi” nevet kapott, méghozzá a görög mitológia világából. A Clio név ugyanis nem mást takar, mint Kleiót, a Zeusz és Mnémoszüné frigyéből született múzsát. Aki egészen pontosan a történetírás múzsája, így most én is épp hozzá fohászkodok, hogy adjon ihletet a típus történetének folytatásához.
Az első generáció másik nagy érdekessége a mérete. Az R5 örökébe lépő típus dimenziói ugyanis megközelítették az akkori alsó-középkategóriás autók méretét. Első futóműve és motorpalettájának egy része pedig az R19-ből érkezett. Utóbbi egészen széles volt, hiszen 1,1 litertől 2,0 literig terjedt a skála benzines fronton, de az 1,9 literes szívó dízelmotort is választhatták a korabeli ügyfelek. Mivel a Renault az 1990-es évek első felében a mainál jóval sikeresebb F1-es programot is futtatott, a Clióból még olyan ínyencségek is készültek, mint az „aranyfelnis” Williams modell.
A generációváltás négymillió eladott autó után következett 1998-ban, maradva a jól bevált koncepciónál, közelítve a magasabb kategória méretei felé. Emellett a második generációs Clio alapfelszerelésként adta a vezető és utasoldali légzsákot, illetve a szervokormányt, valamint extraként az oldallégzsákokat és a xenon fényszórókat. Ezeknek is köszönhetően a kisautók közül elsőként ért el négy csillagot az Euro NCAP törésteszten! A motorháztető alá is készültek a mérnökök új fejlesztésű, 16 szelepes 1,4 literes és 1,6 literes hajtásláncokkal, továbbá az igazi benzinvérűek szívét melengető kétliteres sportmodellt is kínáltak.

Sőt, az ezredfordulón a középmotoros, hátsókerék-hajtású változattal borzolták a kedélyeket a franciák, amelynek V6-os, háromliteres benzinmotorja eleinte 226 lóerővel, majd később már 258 lóerővel mozgatta a kisautót.

Természetesen a dízelmotorokat is megtartották a palettán, illetve megjelent a lépcsőshátú változat is Thalia néven. Ez itthon óriási sikert aratott, Magyarország a harmadik legnagyobb piaca lett. Végül 5,6 millió példányt adtak el a második generációból, mielőtt átadta a stafétabotot a harmadiknak. Persze miközben a harmadik generáció 2005-ben a Renault-Nissan közös B-platformján debütált, a második még vígan vadászott vásárlókra Campus néven. Az új Clio azonban továbbfejlődött a biztonság terén és természetesen megnőtt az elődhöz képest, több mint 1,7 centivel, így megközelítette a négyméteres hosszúságot. Az extralistájára felkerültek a kanyarkövető fényszórók, a keréknyomás-ellenőrző és a Renault kártya a kulcsnélküli ajtónyitáshoz, illetve záráshoz.

Az Euro NCAP törésteszten immár ötcsillagos kisautó ezúttal a kombi karosszériával is többet nyújtott az elődnél.

A Grandtour 2007-ben érkezett a piacra alaphelyzetben 439 literes csomagtérrel és a turbófeltöltéses 1.2 TCe benzinmotorral. Sportos vonalon az RS változattal tovább erősítették a kisautó imázsát, nem mellesleg a harmadik generációt is az Év Autója díjjal jutalmazták. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Clio volt az első típus, amely duplázni tudott a díj történetében.
Hirdetés
A negyedik „felvonás” 2012 őszén debütált a Párizsi Autószalonon. Méretei tovább nőttek, az új dizájn is telitalálatnak bizonyult, ráadásul az autó tömegét is sikerült alacsonyan tartani. Az alapváltozat nem egész egy tonnát nyom! Viszont eltűnt a háromajtós változat, de megmaradt a kombi. Sokak örömére az R.S. modellt is megtartották, amelyből fantasztikus versenyautók is készültek a különböző nemzeti márkakupák számára (ugyanúgy, ahogy a korábbi generációkból is). Motorfronton egyébként megmaradt a vegyes felhozatal. A szívó benzinmotorok mellett 0,9 literes turbós is megjelent, illetve a dízelek közül is választhattak az érdeklődők. Végül a nemrég bemutatott ötödik generáció a kor divatjának megfelelően hatalmas érintőképernyőt kapott, miközben a külső formavilágot csak óvatosan módosították. Érdekes módon az autó hossza még egy picit csökkent is, de ez egyáltalán nem volt negatív hatással az utastér, illetve a csomagtér méretére. Természetesen a modellpalettáról a villanymotoros verzió sem maradhat le napjainkban, ugyanakkor az R.S. változatról valószínűleg lemondhatunk. Aztán, hogy mit hoz még a jövő, az egy jó kérdés. Az biztos, hogy a Clio név már jól bejáratott, ezért ha tippelnem kell, akkor úgy vélem a Renault kitart még egy darabig mellette és megéli a hatodik generációt is.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “30 év és öt generáció – ünnepi év vár a Renault Clióra

Vélemény, hozzászólás?