3 újabb helyre kerül állandó sebességmérő Budapesten

400 millió forintból kerülnek újabb fix traffipaxok Budapest útjaira

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A főváros forgalmas útjain hivatott visszafogni a gyorshajtást az a három ellenőrzőpont, amit 400 millió forintos beruházással valósítanak meg.


Múlt héten került előterjesztésre, mostanra el is fogadta a Főváros Közgyűlése, hogy új, állandó közlekedésbiztonsági kamerákat létesítsenek a gyorshajtások miatt a III. kerületben a Szentendrei úton és a XIII. kerületben, a Váci úton. A képviselők egyhangúlag támogatták a kamerák elhelyezését. Az elfogadott előterjesztésben az olvasható, hogy az elmúlt években számos olyan, halállal vagy személyi sérüléssel járó baleset történt Budapesten, amelynek oka vélelmezhetően illegális gyorsulási verseny volt - jegyezzük meg, ez még egészen óvatos megfogalmazás. Nagyjából köztudott, hogy az éjszakai gyorsulási versenyek kedvelt helyszínei a III. kerületben a Szentendrei út és a XIII. kerületben a Váci út. Utóbbi helyszínen a személyi sérüléses baleseteknél a gyorshajtás napközben is szerepet játszik az előterjesztés szerint.
Hirdetés
A kamerákat három helyre telepítik, a Szentendrei úton két helyre, a kivezető oldalán a Záhony utcai kereszteződés előtt, a bevezető oldalon a Mátyás király úti kereszteződés előtt, a XIII. kerületi Váci út 169. szám előtt helyezik el az állandó sebességmérőket. A három ellenőrzési pont kiépítése hozzávetőleg bruttó 400 millió forintba kerül az MTI közleménye szerint.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

8 thoughts on “3 újabb helyre kerül állandó sebességmérő Budapesten

  • 2018.11.15. at 14:31
    Permalink

    A Szentendrei kivezető olyan jól van összehangolva, hogy ha betartod az előírt sebességet, a Raktár utcától kifelé minimum 3 piros lámpát kapsz. Tök üres utakon, éjjel. Ellenben ha 1**… akarom mondani 78km/h sebességgel mész, végig zöldhullám 😉

    De az elmúlt két évben annyira leromlott az út minősége, hogy nem sok értelme van gyorsan menni, mert csak szétveri az autót a rengeteg kiálló – többször szintbehozott – csatornafedél..

  • 2018.11.15. at 16:50
    Permalink

    Balfék lúzerek!
    Mindig a kamerákon meg a traffikon rugóznak ezek a majmok, aztán nem is az abszolút gyorshajtás miatt van a legtöbb baleset.
    Nem is igazán emlékszem mikor volt halálos baleset ezeken az utakon kimondottan a gyorshajtás miatt.

  • 2018.11.16. at 10:18
    Permalink

    Én itt lakom a Váci úton, el nem tudjátok képzelni, hogy ez a sok barom mit művel éjjelente. 10-15 fős csoportokban döngetnek végig átlagban 140-el – iszonyú hangerővel – mindenkin keresztül gázolva az úton. Vezetni persze nem tudnak, minden este csinálnak vmi balesetet, csak már be sem kerül a hírekbe. Ezek mind 18-25 év közötti emberkék teljesen kezdő vagy csak pár éves jogosítvánnyal. Jönnek a Váci úton felmennek az Árpád-hídra majd a Szentendreire és vissza. Elképesztően idegesítő. Nem kellene traffipax ha a rendőrség kellő jelen lenne az utakon, volt is ilyen időszak kb 10 éve, de most szarnak bele mindenbe, egyszerűbb a traffipax mert azzal másokat is megfognak és dől a pénz nekik.

    • 2018.11.16. at 10:21
      Permalink

      „minden este csinálnak vmi balesetet, ” ezt linkekkel tudnád bizonyítani? police.hu ilyesmi, mert ez csak azért érdekes én is ott laktam 7 évig a váci út mellett, pont ahol döngetnek mindig és amiatt sosem volt baleset, 7 év alatt, tavalyig, akkor jöttem el. És mástól sem hallottam hogy lett volna baleset éjjel, emiatt.

      szóval érdekelne, hogy miért érdeked baromságokat hazudozni?

      • 2018.11.16. at 10:40
        Permalink

        Nem fogok a kedvedért linkeket keresgélni. Azt gondolod, hogy minden egyes baleset, ami történik Budapesten fenn van a police.hu-n? Nem kell a demagóg, óvodás szöveged mert te tuti nem laktál itt. Évek óta mennek a lakossági panaszok, aláírás gyűjtések mert gyakorlatilag tarthatatlan a helyzet. Neked – ebből a beírásból látszik – fogalmad sincs ez mekkora probléma.

        • 2018.11.16. at 11:29
          Permalink

          a forgalmimban még a váci úti címem szerepel hazug szerencsétlen csináljak képet róla? és ott volt lakásom a plázával szemben, jó pénzért el is kelt 😀 ne te mondd már meg b+, hogy én hol éltem és mit csináltam, lef*som a bokám komolyan :D:D:D:D:

          engem senki nem keresett meg tavalyig ilyen aláírás faszsággal, baleset nem történt, hangosak voltak, igen hangosak voltak csüt-péntek este, MOTOROSAK eleinte leginkább, utána az autósak is.

          de ezt el sem hiszem, itt demagógozol és te hazudsz össze vissza te gyökér, milyen jogon tagadod le a valóságot? és egyetlen egy BALESETET SEM TUDSZ HOZNI, hogy na ez itt történt és pontosan emiatt. Voltak balesetek, csak az épp nem a „raccsing” miatt, délután a giroszos előtt figyelmetlen anyuka, vagy este csak egy szimpla koccanás figyelmetlenségből ugyanúgy ez a 2 volt 7 év alatt, ennyi, nekem te ne gyere a hazugságaiddal, amit alátámasztani sem tudsz inkább kotródj.

Vélemény, hozzászólás?