3 milliárd forintért kelhet el Michael Schumacher autója

A 2000-es Formula-1-es szezonban szereplő autó több mint 10 millió dollárért kelhet el

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Ferrari F1-2000-es autójával szerezte Michael Schumacher első világbajnoki címét a Ferrari színeiben, így nem csoda hogy alaposan megkérik az árát a futamgyőztes kasztninak.

A hétszeres világbajnok autói az utóbbi években rendre elvitték a show-t a különböző aukciókon, elég csak a tavaly értékesített 1998-as autóra gondolni, ami végül 6 millió 220 ezer dollárért (több mint 2 milliárd forintért) kelt el, de még ezzel is csak a negyedik legdrágábban elárverezett F1-es autó.
Hirdetés



Szinte biztos, hogy egy hónapon belül még egy helyet ront az említett autó a képzeletbeli rangsorban, hiszen a most árverésre bocsátott 2000-es autó kikiáltási ára 10 millió dollár (több mint 3 és fél milliárd forint) és nehezen elképzelhető, hogy egy ilyen ikonikus jármű ne találjon gazdára. A szóban forgó karosszéria a 198-as kódnevet viseli és eredetileg a csapat tartalékautója volt. Éles körülmények között a 2000-es brazil hétvégén használta Schumacher; az időmérőn a harmadik helyre hozta az F1-2000-et, a futamot pedig ellentmondást nem tűrően 40 másodperces előnnyel húzta be az akkor még kétszeres bajnok. Spanyolországban ebben az autóban szerezte meg a rajtelsőséget a német, a futamon viszont technikai problémák és még egy lassú defekt is hátráltatta, így csupán az ötödik helyen futott be. Monacóban ugyancsak a 198-as kasztniban ülve kaparintotta meg az első rajtkockát Schumacher, később a futamon már 35 másodperccel vezetett, de technikai probléma miatt feladni kényszerült a futamot. Az árverésre bocsátott autó utolsó versenyhétvégéjére Ausztriában került sor, a mai Red Bull Ringen. Schumacher a negyedik helyre hozta az időmérőn az F1-2000-est, a futam viszont egyetlen kanyarig tartott a német pilóta számára, ugyanis hátulról meglökték, és a mezőnnyel szembeforduló Schumachert Jarno Trulli telibe találta.
Hirdetés
Az aukciót ezúttal is az RM Sotheby's bonyolítja, akik mondhatni már rutinosak a hétszeres világbajnok autóinak értékesítésében, ugyanis 2017-ben a 7 és fél millió dollárért (2 és fél milliárd forintért) elárverezett F2001-est és a 2022-ben eladott F2003-GA-t is az RM kalapácsa ütötte le. Utóbbiért 16 millió dollárt ( 6 milliárd forintot) fizettek, ezzel Schumacher 2003-as Ferrarija számít a modern éra legdrágábban elárverezett autójának. Minden idők csúcstartója Juan Manuel Fangio 1954-es Mercedese, amit 2013-ban 24 millió dollárért (8 és fél milliárd forintért) vásároltak meg.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?