2,9 l/100 km fogyasztással jön a legújabb Citroën
Genfben debütál a léghajtású Citroën C3 Hybrid Air
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Az autóipar forradalmasítását ígéri a Citroën a C3 Hybrid Air bevezetésével. A Genfi Autószalonon debütáló, részint léghajtású kisautó 2,9 l/100 km fogyasztással kecsegtet.
Alig egy hónapja ismerhettük meg a Citroën legújabb hajtásláncát, a hibrid akkumulátorok helyett sűrített levegőt hordozó Hybrid Airt. Ez a rendszer a hidraulikus motorokkal egészen 70 km/órás tempóig képes emissziómentes üzemre, vagy azokkal az 1,2 literes, 82 lóerős, négyhengeres benzinmotorjának segíthet a hajtásban. Januárban még csak egy félbevágott autóban, a C3-asban láthattuk, a Genfi Autószalonon azonban egy kész példányt, nem meglepő módon egy C3-ast láthatunk majd Hybrid Air modellként.
Mivel vegyes üzemmódban akár 122 lóerős teljesítményt ígér a C3-ban debütáló hajtáslánchoz a Citroën, a hidraulikus motor teljesítménye 40 lóerősnek saccolható. Sem a nagynyomású, a fékezési energiával is töltődő levegőtartály, sem a hidraulikus motor nem vesz el helyet a C3 utasteréből, így az pontosan olyan helykínálatú, mint mondjuk a dízelmotorjával szintén igen takarékos e-HDi. A Hybrid Air természetesen minden eddigi kisautónál takarékosabb lesz: 2,9 l/100 km vegyes fogyasztási értéket és 69 g/km CO2-emissziót ígér. Mivel nem igényel drága kiegészítő akkumulátorokat, vételára a hibrid vetélytársakénál, például a Toyota Auris Hybridénél alacsonyabb lehet. A gyártója szerint "rendkívül kedvező" vételárról sajnos egyelőre nincs információ, ám jó hír, hogy a technológiát összes piacán be kívánja vezetni a Citroën, így a szupertakarékos C3 hozzánk is érkezni fog.
A benzines és hidraulikus motor egyaránt bolygóműves automata váltón keresztül, folyamatos teljesítményleadással hajt az ígéretek szerint, a benzinmotort pedig az e-HDi modellekből ismerős, kettős üzemű - motorféküzemben az akkumulátort generátorként töltő, induláskor indítómotorként beröffentő - önindító kelti életre. A Genfi Autószalonon már kész autóként bemutatkozó, de még prototípusnak mondott C3 Air Hybrid továbbá speciális, 165/50 R18 méretű alacsony gördülési ellenállású Michelin abroncsokat, valamint egyedi keréktárcsákat is kap, a lényege persze a hajtáslánca.
Maga a sűrített levegős rásegítés azért jó elgondolás, mert olyan anyagokat használ fel, ami „olcsó” és van bőven belőle. Ma egy személyautó legkevesebb 10 mázsa. Ilyen szerkezeteket éves szinten milliós darabszámokban gyártani, ahhoz nagyon nagyon sok anyag kell! Elektromos hajtáshoz szükséges energiatároló akkukhoz ilyen volumenben, (még ha az csak 1/10-ed súlya is az autónak) a ma ismert technológiák alapján a ritka földfémek, főleg hosszú távon, még ha az újrahasznosítást is belevesszük, akkor sem állnak kellő mennyiségben, és elfogadható áron rendelkezésünkre.
Tehát pillanatnyilag nem marad más, mint egyszerűbb anyagokból összehozni olyan hibridet, ami nagy tömegben, elfogadható áron piacra dobható. Emiatt tartom igen ígéretes elgondolásnak a jelenlegi koncepciót.
Te a következő idézőjeles részt elhiszed? Én nem!
[i]„Erre a két mérnök készített egy sűrített levegővel működő kompresszort ami több levegőt sűrít mint amit használ és ezt be is építették az autóba és nesze nektek „szak” akármik és egyebek tádá láss csodát kész a teljes káros anyag kibocsájtás mentes autó amit nem kel töltögetni sem csak használni.”[/i]
Ne viccelj már! Fából vaskarika nem lesz!
Na végre 🙂
Régebben láttam 1 filmet melyben Francia mérnökök (apja és fia) készítettek csak sűrített levegővel hajtott autót amit le is vizsgáztattak és azzal is közlekedtek . Persze jól megtámadták őket, hogy nem jó amit csináltak mert 100 valahány kiló méterenként tehát SZÁZVALAHÁNY kiló méterenként fel kell tölteni a tartályokat és hogy az így meg úgy meg különben is az tizenvalahány percig tart és mi van ha nincs a kúton levegő meg ilyenek.( akkoriban nem volt hibrid meg aksis autó amihez lehetett volna hasonlítani a feltöltést örülnének is tizenvalahány percnek meg 100 km feletti hatótávnak )Az nem érdekes, hogy káros anyag kifelé nulla meg ilyenek . Erre a két mérnök készített egy sűrített levegővel működő kompresszort ami több levegőt sűrít mint amit használ és ezt be is építették az autóba és nesze nektek „szak” akármik és egyebek tádá láss csodát kész a teljes káros anyag kibocsájtás mentes autó amit nem kel töltögetni sem csak használni. De, hogy az olaj cégek se bánkódjanak motor, váltó és fék olaj az kell ebbe az autóba is . Ámbár már az is lehet, hogy „autóbaleset” érte őket vagy az olajipar fiókjában lapulnak a tervek. Különben is hagy bajlódjanak az aksis történetekkel , meg hidrogénes ( mondjuk a 2 magyarnak a 60 as években volt már jó hatásfokkal működő hidrogén autója de 20 évre eladták miután Ausztráliába mentek s mikor le telt a 20 év előtte héten meghaltak ” tisztázatlan” körülmények között ) dolgokkal mert hát ahhoz is energia kell nem is kevés és azt jó pénzért el lehet adni és akkor minden a régi csak másként nevezzük. Meg jól látható legyen , hogy menyire nem éri meg milyen soká jön vissza az ára meg különben is drága stb stb . A baj az, hogy a találmányok olyanok kezébe kerülnek akiknek nem érdekük hogy igazán jó dolgok elterjedjenek a világban épp ellenkezőleg.
Szóval vártam mikor üti fel a fejét végre ez a történet .
Igaz nem tudom a citroennek van e köze ehhez a dologhoz de Francia ez is meg azok is !
Amilyen egyszerű olyan jó .
Nem lepődnék meg azon sem ha kiderülne valami magyar rokoni szál a mérnököknél 🙂
Itt lehetne még egy olyan lehetőség is. hogy a levegővel egy jó hatásfokú generátort hajtatnánk és ezzel egy villanyverda hatótávja lényegesen növelhető lenne, káros anyag kibocsájtás nélkül. Az akkumulátorok újrahasznosíthatóak, a töltés szél, nap, biogáz, hulladékhő felhasználásával is megoldható. Így már felvehetné a versenyt a hagyományos hajtóanyagokkal működő autókkal, melyek üzemeltetése egyre drágább és környezetszennyező
[i]„Szerintem nem hoztak ki mindent ebből a koncepcióból.”[/i]
Persze hogy nem, egyértelmű, de reméljük a későbbiekben tovább fog fejlődni. Elvégre a levegőhöz egyszerűbben hozzá lehet jutni, nem úgy a ritka földfémekhez… Jó gondolat, csak így tovább. Persze tudom, bele lehet kötni, hogy hatásfok, a levegő sűrítéséhez is energia kell, stb, stb, de „olyan kalappal köszönünk amilyenünk van.”
szeriontem felesleges lenne cserélni a „légtartályt” , hiszen sokkal hamarabb feltölthető mint mondjuk egy akkumulátor.Persze ha a benzinkutakon hajlandóak nagynyomású kompresszorokat telepíteni, vagy a meglévőket átalakítani.Gondolok itt egy nagy nyomással töltött acéltartályra aminek van alacsony és nagynyomású csatlakozása (kerékfújás és légtartály töltés)..Kérdés hogy mennyibe kerül egy ilyen tartály és ennek a nagynyomású levegővel való töltése..
citroen mindig a legmenobb auto marka volt. stilusos es innovativ.
Amúgy ezzel én is kacérkodtam, mert sűrített levegővel motort is lehet indítani, illetve alacsony fordulatszámnál extra feltöltést biztosítani.. jelentősen kiegyensúlyozható a motor ezáltal.
Amiben én elakadtam ,hogy a tartályt az EGR nyíláson töltöttem volna torló üzemmódban, de ez a tartály töltöttségétől függően különböző ellenállásokat generált volna.
Nem tudom ,hogyan esetleg keresztmetszet változtatásával valósítják meg az egyenletes tartályra történő visszatöltést.
Szerintem nem hoztak ki mindent ebből a koncepcióból.
Illetve jó lenne ha a segge felől kihúzható lenne a tartály rackesen és visszatolható lenne egy frissen töltött.
A kúthálózatokon lévő infrastruktúra könnyen adaptálható lenne. Levegő meg mindenütt van.
Át kéne nyargalni a KJ/100km fogyasztási adatra…
Mert ebben a 2,9-ben szerintem nincs benne a comprimálás, ahogy a plugineknél a hálózati rátöltés.
Az energia tárolására nagynyomású levegő szolgál, míg a munkát hidraulikus motor végzi a sajtóanyag szerint.
Nem teljesen világos, hogy kerül egy levegős rendszerbe „hidraulikus motor”. Vagy csak elírás lenne?