Kiderült a Tesla Model Y hazai alapára!

Az öreg kontinensre Kínából jönnek a Teslák

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Idén ősztől már az európai kereskedésekbe is megérkezik a Model Y, a kupés farú crossover 24 millió forint feletti árról startol.

Idén nyitotta meg kapuját az első hivatalos magyar Tesla márkakereskedés, ahol már forintért mérik az amerikai portékát, valamint az ígéretek szerint nemsokára itthoni márkaszerviznek is örülhetnek a hazai tulajdonosok. A Magyarországon elérhető kínálat hamarosan bővül, a Model Y kulcsait legkorábban szeptemberben vehetik át az első vásárlók.
A magyar konfigurátorban már elérhető a modell, más európai piacokhoz hasonlóan itt is kétféle teljesítménnyel kínálják az elektromos modellt. Az olcsóbb verzió Long Range névre hallgat, ezért minimum 24,5 millió forintot kell a kasszában hagyni, de ha a fehér szín helyett mást választanánk, akkor az 25 millióra emeli a vételárat. Más Teslákhoz hasonlóan az alapár bőséges ellátmányt ad, így nem sok plusz tétel választására van lehetőség, csupán az önvezető képességet lehet fejleszteni. Alapáron 505 kilométeres becsült hatótáv jár, ami több mint a drágább verzió esetén. Dinamikából viszont kevesebb jár, de az 5 másodperces 0-100 és a 217 km/h-ás végsebesség minden szituációra bőven elegendő.
Hirdetés
A drágább verzió Performance névre hallgat, ehhez nagyobb felnik, ültetés és komolyabb fék is jár. A hatótáv árnyalatnyival kisebb, itt már csak 480 kilométer a becsült érték, cserébe ezt a távot gyorsabban teszi meg, a végsebesség 241 km/h, a gyorsulás 3,7 szekundum, ami már a szupersportautók vadászterülete. Aki még idén szeretne átvenni egy új Model Y-t, annak csak a Long Range verzió ajánlható, a Performance kivitel esetében még egy Tesla nélküli szilveszterrel érdemes számolni, a modell érkezés 2022 elején várható.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?