245 km/órát megy a legkisebb Audi

Ereje helyett példányszámával limitált az Audi A1 quattro

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Limitált szériával koronázza A1 modellsorát az Audi. A mindössze 333 példányban ígért 2,0 literes turbós 256 lóerős.

Nincs új a nap alatt, quattro Audi A1 eddig is létezett, s a nyár eleje óta azt is sejteni lehetett, hogy az Audi az A1-gyel nem hagyja ki a ziccert, emléket fog állítani az 1984-ben megjelent Kurz quattrónak.
Habár a mutatvány most nem olyan hű másolatot jelent, mint a 2010-es Párizsi Autószalonon bemutatott quattro concept és nem is olyan erőteljes, mint az idei GTI Fesztiválra készített, 503 lóerős A1 clubsport quattro tanulmány, velük ellentétben legalább megvalósul.

Sorozatmodell mondjuk az egyelőre csak A1 quattróként emlegetett újdonságból sem lesz, a szerényebb, közel egy éve megismert, szériamotoros A1 quattrókkal ellentétben ez a 2,0 literes, 256 lóerős TFSI motorral hajtott verzió mindössze 333 példányban készül majd. Bemutatóját jövő év januárjában, Detoritban tartják. Az S3-asból ismerős, bár 9 lóerővel visszafogottabb teljesítményű, közvetlen befecskendezéses benzinmotor 350 Newtonméteres nyomatékával 5,7 másodperces 100 km/órára gyorsításra és 245 km/órás végsebességre képes. A hajtáslánc többi eleme nem más, mint egy precízen kapcsolható, 6 fokozatú kéziváltó, és a fronthajtású Audikból ismerős, Haldex rendszerű, elektromos vezérlésű, hidraulikus működésű lamellás kuplungcsomaggal dolgozó összkerékhajtás.

Az A1 quattro egyébként nem csupán motorjával tér el a többi A1-estől, futóműve (3 cm-rel) ültetett, rugói keményebbek, kormányműve közvetlenebb áttételű, karosszériája pedig egyedi lökhárítókkal szerelt. A sorozat csakis fehér, néhol fekete betétekkel bolondított fényezéssel és szintén fehér, turbinalapátra emlékeztető 18 colos alufelnikkel készül majd. Az abroncsok 225/35 méretűek, az első féktárcsa pedig 312 mm átmérőjű.
Hirdetés
A clubsport quattróéra erősen emlékeztető megjelenés felvonultatja a látványos, ezúttal két oldalra szerelt dupla hátsó kipufogóvéget, és jókora hátsó légterelőt is ad a jövőre, egyelőre ismeretlen áron piacra ígért izom-A1, ám valójában sokat józanodott a tanulmányhoz mérten. Utastere valódi alumínium-betétekkel vadított, az opciós kínálat pedig mindazt tartalmazza, ami az A1-ben szerepel, egyebek mellett navigáció, xenonfény és nappabőr egyaránt kérhető lesz bele.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?