24 órás autópálya-matricát szeretnél? Ekkortól veheted meg!

Kiderült, mikortól lesz kapható az egynapos engedély

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Már korábban elárulták mennyibe fog kerülni, hogyan veszti érvényességét, ám mostanáig azt homály fedte, hogy mikortól lehet megvásárolni.

Régóta kérték az autósok, hogy végre itthon is lehessen 24 órás autópálya-matricát váltani, tavaly novemberben pedig be is jelentették, hogy az egynapos engedélyeket is bevezetik. Akkor még nem közölték, mikortól lesz kapható, nemrég viszont a Lázár János vezette Építési és Közlekedési Minisztérium a Világgazdaság kérdésére elmondta, április 1-jétől lesz elérhető a matrica.
Hirdetés
Néhány hónapja a díjszabással kapcsoltban már pontos adatokat is közöltek. Az Európai Parlament vonatkozó irányelveinek megfelelően az egynapos matrica nem lehet drágább az éves matrica összegének 9 százalékánál, ez Magyarországra vetítve azt jelenti, hogy a D1-es (személyautókra vonatkozó) kategóriában 5153 forintra jön ki a 24 órás engedély, de a kerekítés miatt a végső ár 5150 forint lesz. Az ÉKM hangsúlyozta, hogy a többi, már érvényben lévő termék árára az új megjelenése nem lesz hatással.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “24 órás autópálya-matricát szeretnél? Ekkortól veheted meg!

  • 2024.03.29. at 14:37
    Permalink

    Jó lenne ezt a cikket átírni, mert így totálisan félrevezető. Mind a címe, mind a tartalma.
    Igaz, a Nemzeti Útdíjfizetési zRt weboldala sem segíti a gyanútlan olvasókat, de talán egy újságíró bizonyára képes kihámozni alábbi összetett mondat valódi értelmét:

    „A napi matrica érvényessége a vásárló által megjelölt naptári napon 0 órától 24 óráig lesz érvényes, ennek értelmében az egynapos autópálya-matrica tárgynapi úthasználati jogosultságot biztosít. ”

    Tehát nem tetszés szerinti 24 órán át, hanem csak az adott naptári napon éjfélig érvényes. Azaz ha reggel hétkor megveszem aznapra, akkor nem lesz másnap reggel hétig érvényes, mert éjfélkor lejár.

Vélemény, hozzászólás?