2023-tól újra lesz Fiat Punto, természetesen PSA technikából!

Szerintetek siker lesz a Peugeot-alapú Fiat Punto a városi kisautók népes piacán?

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A "Stellantis közös platformjára" épül majd a következő Fiat Punto, akárcsak a Peugeot 208 és 2008, az Opel Corsa és Mokka, valamint a Citroën C4 és a DS 3 Crossback. A 2023-ra várható kisautóból valószínűleg elektromos változat is készül majd.

Eltűnt a Fiat Punto, és szinte senki sem vette észre: az egykor hihetetlen népszerűségnek örvendő típus után az érdeklődés elveszett út közben, úgyhogy nem jött új modell, csak a harmadik generációt frissítgették újra és újra. Amikor az eladások már amúgy is közel nullázódtak, az Euro NCAP újra összetörte a korosodó Puntót, így az egykoron 5 csillagos dicsőség egy félelmetesen hangzó, 0 csillagos bukásra cserélődött az oldalukon. Végül 13 évvel a megjelenés után az utolsó generációs Fiat Punto utódlás nélkül halt ki 2018-ban, és azóta sem jött hír az esetleges folytatásról, egészen mostanáig.
Hirdetés
A Stellantis csoport hivatalos prezentáción árulta el ugyanis, hogy mely márkájának mi a jövője, a Fiatnál pedig ott virított, hogy bizony érkezik egy autó, amit ha nem is Puntónak fognak hívni, méretei alapján annak az utódja lesz. Az új modell 2023-ban startol majd el, kezdetben lágy hibrid, vagy full hibrid benzinesként, de mivel az alapjául szolgáló CMP padlólemez alkalmas elektromos hajtásláncok befogadására is, konnektoros hibrid és teljesen elektromos változatra is számíthatunk majd 2024-től. Népes családba érkezik majd a kis Fiat, főleg, hogy nem csak a már meglévő PSA modellek rokona lesz, a Lancia Ypsilon is kap következő generációt a platformra. Akik esetleg nem ezt várták, és most csalódottak, mert az Opel Corsához hasonlóan az új Punto is lényegében egy 208 lesz álruhában, azoknak van jó hírünk is: még mindig jobban jártunk, mint az indiaiak, akikre idő közben még egy Grande Punto faceliftet sóztak Punto Evo néven.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

3 thoughts on “2023-tól újra lesz Fiat Punto, természetesen PSA technikából!

  • 2021.08.05. at 17:14
    Permalink

    Így is szégyen hogy ilyen sokáig árulták, egy generáció kifejlesztését megspórolták… Bár ez nyilván az eladási számokban is tükröződött, nem tudom megérte-e 🙂

  • 2021.08.06. at 10:26
    Permalink

    Elég furcsa hangvételű cikk. Már-már az hiszem karakterért fizetnek nem a tartalomért. Ha bulvárt akarok olvasni, akkor másik oldalt keresek. Itt a tényeket várnék.

    Aki olvas autós portálokat, már régóta tudja, hogy nincs Punto. Azért nem lett utódja, mert Sergio Marchionne nem szeretett volna egy újabb alacsony haszonkulcsos autót készíteni. Az FCA az erősebb márkákat preferálta.

    Továbbá már nagyon unalmas, hogy a 0 csillagos törésteszt kerül megemlítésre a Grande Puntonál. Aki ismeri a történetet, az tudja, hogy a vezetéstámogató rendszerek hiánya miatt kapta. Nem véletlenül lett az első törésteszt 5 csillagos, mert műszakilag megfelelő volt, ami nem változott sokat az évek során.
    Ha már életutat nézünk, mi volt a testvérmodellel a Corsával? 2014-ben újként próbálta eladni az Opel a Corsa E-vel azt, ami még mindig a GM-FIAT közös fejlesztése volt. Eladási adatok szinten tartásra jó volt, de jelentős növekedést nem tudott elérni. Aztán jött volna a GM-es utód, de a PSA-val való szövetség megpecsételte a sorsát. Így jött a Peugeot 208-as alap.

    „A Stellantis csoport hivatalos prezentáción árulta el ugyanis, hogy mely márkájának mi a jövője” – Pontosítva a Stellantis a 2021 első féléves eredményeit mutatta be és amellett egy elnagyolt jövőképet prezentált. A pontosabb jövőkép ez év vége, vagy jövő év elejére várják. Ha már erről szól a cikk, akkor a prezentáció ide vágó oldalt beletehették volna, nem a 0 csillagos töréstesztes videót…

    Ennyi volt az összes információ: A márka (Fiat) visszatér a B szegmensbe 2023-ba. Ez lesz az első autó, amely közös platformon lesz.
    2021.07.08-án a Stellantis EV napot tartott. Abban a Fiat márkánál 2024 Q4-ig 4 db típust terveznek, mindegyiket csak akkumulátoros kivitelben is.

    Itt valóban B szegmens van feltűntetve, de személy szerint B-SUV-ot várnék. Még mindig a B kategória a legkelendőbb, de B-SUV tavaly a második lett a Golf kategóriája előtt. Korábbi hírek szerint Lengyelországban készülne a Jeep „Junior” és Alfa „Kid” Emellé jönne egy Fiat. Erősen SUV-ra tippelnék.
    Nem biztos, hogy egy sima 208-Corsa klón elég lenne a Fiatnak, mert másoknak sem sikerült manapság maradandót alkotni. A Nissan Micra szerintem kellemes meglepetés volt, de eltűnik a többiek mellett. Már nem lehet évente 500.000 – 600.000 db körüli gyártási számot produkálni (Punto I; Peugeot 206). Továbbá az olasz piac nem olyan nagy, hogy egy új „Puntót” el tudjon tartani. Otthon jók lehetnek, de ha külföldön nem eladható, akkor nem lenne belőle nagy térhódítás.
    Ismét előkerült az 500 5 ajtós verziójának a híre. Remélhetőleg hamarosan több kiderül.

  • 2021.08.06. at 20:13
    Permalink

    Ha CMP a padlólemez az nyilván meghatározza, hogy a motorok is csak a Peugeot műhelyéből jöhetnek. Ez önmagában nem akkora baj, de kérdés, hogy nem-e kéne hosszabb távon az FPT-t is bevonni valami jó kis Twin Air utód fejlesztésébe, mert az a vonal nagyon magas műszaki színvonalat vonultatott fel, még ha nem is lett belőle kasszasiker. Vagyis inkább másképp fogalmazva: mit fog egyáltalán az FPT adni a közösbe, hogy egyrészt ne tűnjön felvásárlásnak az egyesülés, másrészt kamatoztatni tudják a házon belüli tudást diesel, benzin vagy akár elektromos téren? Mert pl. az új villanyos Fiat 500 hajtáslánca is magasabb minőséget nyújt, mint mondjuk a híresen bugos e-208/Corsa-e, ahogy azért a brazil fejlesztésű Firefly motorokat sem kéne kidobni, ha már egyszer végre felfuttatták a gyártást: mert egyébként jók és valószínűleg olcsóbban gyárthatóak, mint a PSA Puretech. Haszonjármű motor fejlesztésbe meg egyszerűen vétek volna nem bevonni az olaszokat.
    Aztán ott van a sebességváltó kérdése is: a Fiat ugyan csak felsőbb kategóriákban használt automatát, de ott pont az Aisin konkurensével, a ZF-el volt pariban, a kézi váltók meg megint olyan történet, hogy nem akkora piac már, hogy sokakat érdekeljen, s pont ezért mégis csak el kéne dönteni, hogy ki tud olcsóbban jobbat gyártani, mert két gyárat nem éri meg majd fenntartani (s ha közös padlólemezt használnak akkor nem is lehet az inkompatibilitás miatt).
    Hova tovább: adott rengeteg mindenféle egyéb részegység beszállítókkal kötött szerződés, kérdés nem-e akarja majd a Faurecia, Valeo és Mahle kigolyózni majd a Fiathoz közelibb Marellit, Comaut vagy Pirellit. Hülye kérdés – nyilván ki akarják egymást csinálni a zsíros falatokért és biztos azon dolgoznak az egyesülés sikerében hívők, hogy a kecske is jól lakjon meg a káposzta is megmaradjon, de e mellett még valami méltó Punto utódot is fel kéne mutatni, ami nem Dacia, de nem is egy Peugeot vagy Opel-klón.

Vélemény, hozzászólás?