2015 kedvenc autói – a piac szerint
Kategóriánkénti bontás: ezek voltak 2015 legkedveltebb autói
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Ha nem is olyan mértékben, mint egy évvel korábban, de tavaly is nőtt az autópiac. A márkák és a modellek abszolút sorrendjét már mutattuk, most pedig a kategóriánkénti toplisták következnek.
Miként arról a hét elején már beszámoltunk, tavaly is nőtt az autópiac, a 77 ezer eladott személyautóval ugyanakkor az 1999-es szintjén áll az ágazat. Tovább rontja a képet, hogy a vásárlók többsége nem magánember, hanem jogi személy, azaz cég. Ha tulajdonos szerint nézzük, akkor a tavaly forgalomba helyezett új autóknak mindössze 21 százalékát vették magánszemélyek - hangzott el az MGE évértékelő sajtótájékoztatóján is. A helyzet azonban nem ilyen rossz - tudtuk meg Róbert Gábortól, a piacot monitorozó DATAHOUSE Kft kereskedelmi igazgatójától. Finanszírozás esetén ugyanis ma az új autó tulajdonosa jellemzően a finanszírozó cég, ha tehát a magánvásárlók arányára vagyunk kíváncsiak, érdemesebb az üzembentartókat nézni, így már azt látjuk, hogy 35,8% a magánvásárlói arány. A különbség pedig vélhetően a finanszírozással, magánszemély által vásárolt autó.
Összességében tehát az mondható, hogy a tavaly újonnan forgalomba helyezett autók 64,2%-át vásárolták cégek (adózási előnyök miatt vélhetően zömében finanszírozással, ugyanis a céges autó áfája csak így, a céges használat arányában írható le), a 35,8%-nyi magánvásárló zöme (~75%-a) pedig készpénzre vásárolt, nem pedig finanszírozással. Tudjuk, hogy a piac kedvence tavaly is a Skoda Octavia lett, de azt is láthattuk, hogy a Suzuki Vitara több hónapban is megelőzte az Octaviát. A DATAHOUSE-tól azt is megtudtuk, hogy a magánvásárlók kedvence bizony a Vitara volt, ami természetesen szegmense, a szabadidő-autók favoritja is volt tavaly. De vajon mi a helyzet a többi kategóriában?
Eladási toplista 2015 − alsó-középkategória
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | Skoda Octavia | 4761 | 3969 | 20 |
2. | Opel Astra | 2944 | 2422 | 21,6 |
3. | Ford Focus | 2491 | 2595 | -4 |
4. | Volkswagen Golf | 1903 | 1708 | 11,4 |
5. | Suzuki SX4 S-Cross | 1449 | 1197 | 21,1 |
6. | Kia cee'd | 1146 | 1031 | 11,2 |
7. | Skoda Rapid | 1136 | 1324 | -14,2 |
8. | Renault Fluence | 825 | 949 | -13,1 |
9. | Audi A3 | 703 | 681 | 3,2 |
10. | Toyota Auris | 692 | 732 | -5,5 |
A két legnépszerűbb kategóriában ugyebár nem kérdés az elsőség, ezek ugyanis az alsó-középkategória, illetve a SUV-szegmens. Ezekben a listavezetők a piac kedvencei, vagyis a Skoda Octavia és a Suzuki Vitara. Persze e kategóriákban is bőven elég érdekesek a további helyezettek. Az Opel Astra kategóriabeli második helye egyben a piac abszolút harmadik pozíciója. Ha nem is annyira erős a Ford Focus és a Volkswagen Golf, valamint a Suzuki SX4 S-Cross lemaradása, mint az Astráé az Octaviához mérten, azért jelentősek a számkülönbségek. Táblázatainkban nem csak az látszik, hogy miként teljesítettek a különböző modellek egymáshoz mérten, hanem az is, hogy önmaguk egy évvel korábbi eredményéhez képest mit tudtak 2015-ben. Az alsó-középkategóriában a zömében még a kifutó J-vel eladott Astra tudott a legjobban (ötödéve) nőni.
Eladási toplista 2015 − szabadidő-autók
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | Suzuki Vitara | 3733 | - | - |
2. | Dacia Duster | 1737 | 1960 | -11,4 |
3. | Nissan Qashqai | 1366 | 1021 | 33,8 |
4. | Opel Mokka | 1237 | 1259 | -1,7 |
5. | Ford Kuga | 1011 | 755 | 33,9 |
6. | Kia Sportage | 868 | 775 | 12 |
7. | Mitsubishi ASX | 651 | 317 | 105,4 |
8. | Opel Antara | 644 | 795 | -19 |
9. | Nissan Juke | 592 | 740 | -20 |
10. | Honda CR-V | 521 | 393 | 32,6 |
A Suzuki Vitara a semmiből nőtte ki magát a szabadidő-autók kedvencévé, hiszen közvetlen elődje nem, inkább csak őse volt; meglehetősen régen. A korábbi listavezető Dacia Duster - sok véleménnyel ellentétben - eléggé tisztességesen tartotta magát, mindössze 11,4 százalékot veszített 2014-es eladásából, ami nem rossz eredmény a Vitara betörése mellett. Harmadával a Nissan Qashqai és a Ford Kuga, valamint a frissített Honda CR-V is növelte eladásait. Az Opel Mokka egy kicsikét veszített vevőköréből, az Antara többet, hiszen év közben ki is futott. A SUV-szegmens legnagyobb vesztese azonban a Nissan Juke volt tavaly, 20%-kal esett a kereslete. A kifutó Kia Sportage jól, a tavalyinál 10%-kal jobban fogyott, a Mitsubishi pedig megduplázta a korábbiaknál olcsóbban adott ASX eladását.
Eladási toplista 2015 − kisautók
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | Suzuki Swift | 1955 | 1743 | 12,2 |
2. | Opel Corsa | 1541 | 1752 | -12 |
3. | Toyota Yaris | 949 | 843 | 12,6 |
4. | Ford Fiesta | 896 | 1009 | -11,2 |
5. | Skoda Fabia | 885 | 606 | 46 |
6. | Renault Clio | 822 | 617 | 33,2 |
7. | Dacia Sandero | 787 | 732 | 7,5 |
8. | Dacia Logan | 749 | 743 | 0,8 |
9. | Volkswagen Polo | 661 | 908 | -27,2 |
10. | Hyundai i20 | 406 | 350 | 16 |
Miként a szabadidő-autóknál, úgy a kisautóknál is a Suzukié az elsőség. A Swift 12%-kal növelte eladásait, az Opel Corsáé annyival csökkent. Hasonló az arány a bővülő keresletű Toyota Yarisnál, illetve a korábbiaknál kevesebbeket vonzó Ford Fiestánál. A harmadik generáció érkezése majd' másfélszeresére növelte a Skoda Fabia keresletét, a Renault Clióé harmadával, a Dacia Sanderóé 7,5, a négyajtós Logané 0,8%-kal nőtt. A 2010-es Év Autója Volkswagen Polo 27%-ot veszített 2014-es eladásából, a tavaly érkezett második generáció azonban 16%-kal több vevőt húzott a Hyundai i20-hoz.
Eladási toplista 2015 − középkategória
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | Volkswagen Passat | 1645 | 742 | 121,7 |
2. | Ford Mondeo | 1252 | 1166 | 7,4 |
3. | Opel Insignia | 682 | 744 | -8,3 |
4. | Skoda Superb | 635 | 501 | 26,7 |
5. | Mazda6 | 546 | 526 | 3,8 |
6. | BMW 3-as sorozat | 427 | 430 | -0,7 |
7. | Audi A4 | 335 | 398 | -15,8 |
8. | Mercedes-Benz C-osztály | 261 | 208 | 25,5 |
9. | Toyota Avensis | 187 | 203 | -7,9 |
10. | Peugeot 508 | 150 | 167 | -10,2 |
A tavalyi Év Autója cím, meg persze az új sorozat több mint duplájára növelte a Volkswagen Passat keresletét, nőtt a szintén új Ford Mondeo is, de tized ennyit sem. A korosodó Opel Insignia iránti érdeklődés csökkent, az új Skoda Superb pedig szintén nőtt, eladási számban csaknem 27%-nyit. A Mazda6 keresletének is jót tett a frissítés, a BMW 3-as sorozatánál lényegében nem volt változás, az Audi A4-nél pedig látványosan az újra vártak a vevők. A Mercedes-Benz C-osztályából tarolt a 2014-ben érkezett W205-ös széria, a Toyota Avensis és a Peugeot 508 keresletét pedig nem tolta meg az enyhe frissítés.
Eladási toplista 2015 − egyterűk
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | Opel Meriva | 642 | 584 | 9,9 |
2. | Toyota Verso | 507 | 330 | 53,6 |
3. | Volkswagen Sportsvan | 461 | 219 | 110,5 |
4. | Ford C-MAX | 420 | 365 | 15,1 |
5. | Mercedes-Benz B-osztály | 395 | 196 | 101,5 |
6. | Nissan Note | 381 | 452 | -15,7 |
7. | Opel Zafira Tourer | 339 | 247 | 37,2 |
8. | Kia Venga | 301 | 199 | 51,3 |
9. | Ford S-MAX | 264 | 614 | -57,0 |
10. | Citroen Grand C4 Picasso | 219 | 188 | 16,5 |
Egyterűből mind kevesebb fogy itthon (is). Tavaly a kisméretű Opel Meriva volt a legkelendőbb, rajta kívül egyedül a Toyota Verso tudott 500 feletti példányszámot elérni. A Mercedes-Benz B-osztály számaiban még a rendőrautók is benne voltak, a Volkswagen Sportsvan jelentős százalékos növekedése sem valós: a 2014-es év még csonka volt számára. A korábbi Opel Zafira kifutásával növelni tudta számait a drágább Zafira Tourer, Kia Vengából korossága ellenére is sok fogyott, a Ford S-MAX vevői pedig az újat várták.
Eladási toplista 2015 − kisbuszok
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | Volkswagen Transporter Kombi | 687 | 736 | -6,7 |
2. | Opel Vivaro Tour | 631 | 267 | 136,3 |
3. | Renault Trafic | 484 | 109 | 344,0 |
4. | Ford Tourneo Custom | 341 | 272 | 25,4 |
5. | Ford Transit Custom Kombi | 278 | 153 | 81,7 |
6. | Fird Transit Kombi | 168 | 48 | 250,0 |
7. | Mercedes-Benz Vito Combi | 129 | 44 | 193,2 |
8. | Mercedes-Benz V-osztály | 111 | 42 | 164,3 |
9. | Peugeot Boxer Combi | 90 | 7 | 1185,7 |
10. | Fiat Ducato Combi | 88 | 31 | 183,9 |
Eladási toplista 2015 − miniautók
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | Fiat 500 | 1650 | 736 | 124,2 |
2. | Suzuki Celerio | 194 | - | - |
3. | Hyundai i10 | 147 | 109 | 34,9 |
4. | Toyota Aygo | 125 | 272 | -54 |
5. | Volkswagen up! | 107 | 153 | -30,1 |
6. | Kia Picanto | 75 | 48 | 56,3 |
7. | smart fortwo | 72 | 44 | 63,6 |
8. | Fiat Panda | 61 | 42 | 45,2 |
9. | Renault Twingo | 57 | 7 | 714,3 |
10. | Opel Adam | 53 | 31 | 71 |
A kisbuszok, a miniautók, a nagy- és luxusautók, valamint a sportkocsik piaca nálunk olyan szerény, hogy szinte lényegtelen róluk beszélni. A miniautóknál a Fiat 500 jelentős többlete nem a hazai autóparkot növelte, a luxusautóknál a legújabbnak számító Mercedes-Benz S-osztály vitte a piacot, a sportkocsiknál a Ford Mustang berobbant: 32 példány, ráadásul nem is teljes év alatt bámulatos eredmény. A Ford persze nem csupán erre lehet büszke, hanem arra is, hogy az Opel zsinórban ötödik személyautó-szegmensbeli elsőségére licitálva hatodik éve lett a legtöbb járművet (személyautó és kishaszonjármű) értékesítő márka.
Eladási toplista 2015 − nagyautók
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | BMW 5-ös sorozat | 384 | 389 | -1,3 |
2. | Audi A6 | 328 | 248 | 32,3 |
3. | Mercedes-Benz E-osztály | 199 | 176 | 13,1 |
4. | Volkswagen CC | 102 | 162 | -37 |
5. | Volvo XC70 | 69 | 80 | -13,8 |
6. | Audi A6 allroad | 55 | 47 | 17 |
7. | Lexus GS300 | 36 | 48 | -25,0 |
8. | Volvo S80 | 48 | 53 | -9,4 |
9. | Volvo V70 | 29 | 36 | -19,4 |
10. | Mercedes-Benz CLS | 29 | 25 | 16 |
Eladási toplista 2015 − luxusautók
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | Mercedes-Benz S-osztály | 110 | 99 | 11,1 |
2. | BMW 7-es sorozat | 21 | 35 | -40,0 |
3. | Audi A8 | 20 | 25 | -20,0 |
4. | Porsche Panamera | 7 | 9 | -22,2 |
5. | Lexus LS600h | 7 | 7 | 0,0 |
6. | Maserati Quattroporte | 3 | 3 | 0,0 |
7. | Audi S8 | 2 | 7 | -71,4 |
8. | Jaguar XJ | 1 | 4 | -75,0 |
9. | Volkswagen Phaeton | 1 | 3 | -66,7 |
10. | Rolls-Royce Ghost | 1 | - | - |
Eladási toplista 2015 − sportautók/GT-k
Modell | Eladás 2015-ben | Eladás 2014-ben | Változás (%) | |
1. | BMW 6-os sorozat | 32 | 25 | 28,0 |
2. | Ford Mustang | 32 | - | - |
3. | Audi TT | 26 | 2 | 1200,0 |
4. | Audi A5 | 14 | 14 | 0,0 |
5. | Porsche 911 | 11 | 7 | 57,1 |
6. | BMW i8 | 7 | 1 | 600,0 |
7. | BMW Z4 | 6 | 7 | -14,3 |
8. | Toyota GT86 | 4 | 7 | -42,9 |
9. | Porsche Boxster | 4 | 1 | 300,0 |
10. | Mercedes-Benz SLK | 4 | 1 | 300,0 |
A Volkswagen külön, a Passat fölé pozicionálja a CC-t, az Audi is külön modellként szerepelteti az allroadot. Az egyterű szegmens tavaly csak 8,87%-os piacrésszel bírt, míg 2014-ben még 10,8%-ot. A többi helyezett eladása jelentősen csökkent.
Néhány dolgot nem értek. Az egyik, hogy az Audi A6 és az A6 Allroad miért lett külön számolva? Vagy esetleg a gyártó ezt külön számolja?
Az rendben van, hogy a Passat és a CC kölön eladási számot képez, hiszen a VW csak az első kiadáskor hívta Passatnak a CC változatot, a 2. változattal csak sima CC. Eddig ok. De a CC miért szerepel más kategóriában, mint a Passat. Mitől lett nagy autó, hiszen „csak” egy Passat kupé.
A harmadik dolog az egyterűeknél az első mondat a következő: [i]„Egyterűből mind kevesebb fogy itthon (is).”[/i]
Majd jönnek a számok, amelyek kettő kivételével – Note és az S-Max – egyértelmű növekedést mutatnak. Ha az első 10 eladásait összeszámoljuk, akkor több, mint 15% a növekedés 2014-hez képest. Hol van akkor a csökkenés ? A további – a táblázatban nem szereplő – helyezettek nem hiszem, hogy tudtak volna akkorát csökkenni, hogy megfordítsák az eredményt. Tudom, hogy a nemzetközi trend, hogy az egyterűek eladásai csökkennek (mert pl. a SUV-ot jobban veszik), de a számok nem igazolják a csökkenést.
Köszönjük, a Ghibli valóban rossz helyen volt! A Lexusnál is összevontuk a számokat. A többit, mivel a márkák sem teszik, mi sem vontuk össze.
„A Ford persze nem csupán erre lehet büszke, hanem arra is, hogy az Opel zsinórban ötödik személyautó-szegmensbeli elsőségére licitálva hatodik éve lett a legtöbb járművet (személyautó és kishaszonjármű) értékesítő márka.”
🙂 Persze, biztos büszkék a Ford amerikai főhadiszállásán, hogy hasítanak egy ilyen kenyérmorzsa-nagyságú piacon, mint a miénk. Még jó, hogy azt nem írták, hogy az öreg Henry is büszke lenne…:)
Pár javaslat: a 6os sorozat és a Gibli az nem sportkocsi. A Gibli a nagy autókhoz való, a 6osnál meg le kellene választani a Grandsport eladásait. A Granturismo a Maserati sportkocsija.
Jó dolog részletes infromációt látni, de lényegében a V70/S80/XC70 egy modell (a V70 az S80 kombija, az XC meg annak terepes változata, lásd A6/Avant/Allroad).
Ugye a GS adatai nem csak a GS300-at takarják?
„Egyértelmű siker lett az új Ford Mustang”
De jó ezt egy amerikai autó európai szerepléséről olvasni…Korábban talán csak a Voyager és a 300C, esetleg egy-egy Chevrolet-modell esetében lehetett ezt elmondani.
Mitsu ASX a 7. helyen…mellbevágó és megdöbbentő, de nagyon szívderítő adat, tekintve, hogy erőteljes javulás ment végbe 2014-hez képest. Jut eszembe, mikorra várható az új L200 tesztje? A tévés magazinok tesztelték már(4 ütem, Supercar).
A Fiat 500 pedig nem más, mint egy nagy szemfényvesztő:)
Köszönöm, valóban hibásan volt, a növekedés egészen pontosan 124,2%, az elért eredmény 224,2%.
Kedves Mátyás!
A Fiat 500-asnál a növekedés 736 db-ról 1.650 db-ra nem 1.175 %, hanem „csak” 224,2 %.