A futásteljesítmény fontos mutatója egy jármű elhasználódásának, ezért különösen fontos szerepet játszik sok autóvásárló döntésében. Ez a mérőszám azonban nem mindig pontos, különösen a régebbi autók esetében, ugyanis a kilométer-számlálót, amely arra szolgál, hogy a jármű teljes élettartama alatt megtett távolságot mérje, gyakran veszik célba a csalók, akik a műszer visszatekerésével megtévesztik a vásárlókat.
A carVertical kutatás alapján kiderült, hogy Magyarországon a kilométeróra-visszatekerések száma ugrásszerűen megnő, amint egy autó átlépi a 200 000 megtett kilométert. Az adatok szerint a 200 000 és 250 000 kilométer közötti futásteljesítményű autók 7,1 százalékánál derült ki, hogy módosították a kilométerórát. Összehasonlításképpen, ebben a tartományban több mint háromszor nagyobb az esélye annak, hogy visszatekert kilométerórájú autót vásárolunk, mint alacsony futásteljesítményű (0–50 000 km) járművek esetében.
Az 50 000 és 100 000 kilométer közötti futásteljesítményű autóknál a kilométeróra-módosítások aránya csak kismértékű emelkedést mutatott a 0 és 50 000 kilométert megtett autókéhoz képest: 2,2%-ról 2,6%-ra nőtt. A manipulációk aránya 100 000 és 150 000 kilométer között 3,3% volt, míg a 150 000–200 000 kilométer közötti futásteljesítményű járműveknél 4,5%-ot ért el. A 250 000 kilométeres határ átlépése után azonban ez az arány hirtelen megugrott, és elérte a 10,2%-ot.
A tendencia a továbbiakban is erőteljes növekedést mutatott: a kilométeróra-manipulációk aránya a 300 000–350 000 kilométert megtett járműveknél 12,4% volt, míg a 350 000–400 000 kilométert futott autóknál 19,3%-ra emelkedett. A vizsgált járművek között az 500 000 kilométert meghaladó futásteljesítményű autók esetében az arány több mint másfélszeresére nőtt (30,7%), ami azt jelzi, hogy ebben a futásteljesítmény-tartományban hozzávetőleg minden harmadik autó visszatekert kilométerórával kerülhet a piacra.
A visszatekert kilométerórájú autó vásárlásának kockázata csak egy a sok közül. A kutatások szerint egy jármű élettartama alatt elszenvedett sérülések valószínűsége minden futásteljesítmény-kategóriában, beleértve a kevesebb kilométert megtett járműveket is, következetesen magas. A carVertical által Magyarországon ellenőrzött autók közül az 500 000 kilométernél többet futott járművek voltak a leggyakrabban érintettek balesetben – ezen autók 61,9 százalékánál szerepelt kárfeljegyzés. Azonban a kevesebb kilométert megtett autók sem maradtak el sokkal mögöttük, ami azt bizonyítja, hogy a probléma a jármű futásteljesítményétől függetlenül minden vásárlót érinthet.
Például, míg az 50 000–100 000 kilométert futott autók esetében a sérülési arány 56,7%, addig további 50 000 megtett kilométerrel ez az arány 58,6%-ra emelkedik. Még az alacsony futásteljesítményű (0–50 000 kilométert megtett) autók esetében is 47,5%-os a sérülési arány, ami aggasztó.
„
Egyre több vásárló dönt úgy, hogy még azelőtt ellenőrzi a kiválasztott jármű történetét, mielőtt közelről megtekintené, ezzel elkerüli a kockázatát annak, hogy sérült autót vásároljon” – mondta Matas Buzelis, a carVertical kommunikációs vezetője. „
Ha az előzményjelentésből kiderül, hogy az autó bármely része korábban kárt szenvedett, érdemes a szóban forgó helyen korrózióra vagy rossz minőségű javításra utaló nyomokat keresni. Így könnyebb eldönteni, hogy érdemes-e megvásárolni az autót, vagy ajánlatos tovább keresgélni.”
A fentiehez érdemes még tudni, hogy a magyar vásárlók nagyrészt az 50 000 és 200 000 kilométer közötti futásteljesítményű autók iránt érdeklődnek. A carVertical által Magyarországon ellenőrzött autók közül a legnépszerűbbek (20,5%) a 100 000 és 150 000 kilométer közötti futásteljesítményű járművek. Szorosan követik őket a 150 000 és 200 000 kilométer között futott autók 18,8%-kal, míg az 50 000-100 000 kilométert megtett járművek az összes vizsgált autótörténeti jelentés 18,7%-át teszik ki.
Bár a legtöbb magyar vásárló nem szívesen lépné át a kritikus 200 000 kilométeres határt, ahol jelentősen megnő a visszatekert kilométerórájú autók vásárlásának kockázata, ez a veszély még így sem zárható ki teljesen. A legnépszerűbb, 100 000–150 000 kilométeres futásteljesítményű autók 3,3 százalékánál manipulálták a kilométerórát. Emellett ezeknek a járműveknek 58,6 százalékánál sérüléseket is regisztráltak, ami rejtett problémákra utalhat.
„
A 3–5 éves autók gyakran ideális választásnak számítanak, mivel ezekkel elkerülhető a gyors értékvesztés és a magas futásteljesítmény. Sokan azonban nem engedhetik meg maguknak ezeket a járműveket, ezért népszerűek a régebbi, több kilométert futott autók. A vásárlóknak érdemes alaposan megismerniük a kiválasztott jármű valódi állapotát, hiszen nem csupán az előzmények számítanak. Az autóvásárlást mindig meg kell előznie egy alapos tesztvezetésnek és egy megbízható műhelyben végzett fizikai átvizsgálásnak” – hívta fel a figyelmet Matas Buzelis.