A fenti összeg nem elírás, valóban egy kisvárosi panellakás árát kérik egy öreg, szocialista autóért a Használtautó.hu oldalon. Ez a Škoda azonban nem nagyapád vízforraló 100-asa: ez bizony egy Škoda 130 kupé, amire a rendszerváltás előtt rengeteg fiatal vágyott. Egyesek szerint annak idején ez volt az egyetlen "igazi" sportautó, ami elérhető volt a hétköznapi emberek számára is, így bizonyára akadnak majd olyanok, akik kifizetik a borsos árat a nosztalgiáért. Ráadásul befektetésnek sem utolsó egy ilyen Škodát megvenni, ez a modell ugyanis újkorában is ritkának számított, manapság pedig szinte lehetetlen hasonlót találni. A kérdés tehát a szokásos: neked is felkeltette az érdeklődésedet ez a történelmi darab, vagy inkább egy új Suberb kombira neveznél be, szinte forintra pontosan ugyanennyiért?
Idézet a cikkből:
Egyesek szerint annak idején ez volt az egyetlen „igazi” sportautó, ami elérhető volt a hétköznapi emberek számára is.
Megjegyzés:
Nem tudom, hogy hány éves a szerző, de Magyarországon forintért elérhetetlen volt ez a Skoda típus a 80-as években a „hétköznapi emberek számára”. Olyannyira, hogy ára sem volt, mivel konkrétan nem lehetett a Merkúrnál kapni. Valutáért nyilván hozzá lehetett jutni, akárcsak egy Opel Kadetthez. A csúcs Skoda akkoriban a 120GLS volt, amiből jó, ha 300db-ot behoztak évente.