14 országba is el lehet jutni 24 óra alatt, bár nézelődni azért nincs sok idő
Az eredményt ugyan semmilyen hivatalos szerv nem erősítette meg, de maga Winn is úgy nyilatkozott, hogy nem is is számítottak másra, hiszen az ilyesféle kísérletek gyorshajtásra ösztönözhetnék az embereket, ez pedig nyilván senkinek sem érdeke. A két újságíró éppen ezért gyorsan le is szögezte, hogy az átlag tempójuk 80 km/h volt, míg ha a megállásokat nem számoljuk az összképbe, akkor átlagosan 98 km/h-val haladtak az út során. A Taycannal összesen 1930 kilométert tettek meg az út során, közben 7 alkalommal álltak meg tölteni az autót, minden esetben 350 kW-os ultra-gyors töltőket használtak.
A villanykorszak beköszöntével sem kell lemondani a hosszabb túrákról?
A túra Hollandiából indult, majd Belgiumon át Luxemburg, Franciaország, Németország, Svájc, Lichtenstein, Olaszország, Ausztria, Szlovénia, Magyarország, Horvátország, Bosznia és Szerbia esett az újságírók útjába.
"Mielőtt elindultunk, úgy voltam vele, ha minden tökéletesen megy, 13 országot fogunk érinteni, szóval képzelhetik mennyire meglepődtünk, amikor rájöttünk: még egy tizennegyedik is belefér a 24 órába" - mondta Winn.
A kísérlettel Winn és Revolta azt szerették volna bizonyítani, hogy a villanykorszak beköszöntével sem kell majd lemondanunk a hosszabb európai utakról, azonban azt ők is elismerték, hogy ez kényelmesen akkor lesz kivitelezhető, ha több töltő áll majd rendelkezésre.