13 év után mutatott be új modellt a Lancia

A tetszhalott állapot után egy elektromos modellel rukkolt elő a Lancia

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kémfotókon apró részletek már nyilvánosságra kerültek, most viszont hivatalosan is bemutatták az Ypsilont, amely közel másfél évtized után a Lancia első új autója, nem meglepő módon elektromos hajtáslánccal.

A Stellantis méltatlanul elfeledett márkája végre megtörte a csendet, és hivatalosan is bemutatta az Ypsilont, amely első ránézésre már akár ismerősnek is tűnhet, hiszen a testvérmodellek sziluettjét örökölte, de a formatervezők tudtak belevinni annyi egyediséget, hogy jól elkülöníthető legyen a többi kisautótól a konszernen belül. A nevéhez hűen több ponton is megjelenik rajta az Y motívum, kezdve az frontrésszel, de a felniken is fellelhető a mintázat, csakúgy mint a hátsó lámpák megjelenésében. A többi Stellantisos kisautóhoz képest továbbá jelentős különbség, hogy a hátsó ajtó kilincsei a C-oszlop mellé kerültek.
Hirdetés
Az utastérben már a kör motívumok is hangsúlyosak, viszont a műszerfalat egyértelműen a két kijelző uralja, amelyek átmérője 10,25 col. Néhány fizikai gomb azért megmaradt, illetve adott a telefontöltőpad is, az irányváltó pedig a középkonzolon tipikus Stellantis megoldás. A CMP / eCMP platformra épülő Ypsilon a piacra vezetéskor kizárólag elektromos hajtáslánccal elérhető, amely 156 lóerőnyi teljesítményre és 260 newtonméterre képes. Az energiát egy 51 kilowattórás akkumulátorban tárolja, amely a WLTP ciklus szerint 403 kilométeres hatótávot tesz lehetővé. Az így is csupán 1584 kilogrammot nyomó autót 24 perc alatt lehet DC gyorstöltővel 20-ról 80 százalékra feltölteni. A Lancia az elmúlt években csak az olasz piacon értékesített, viszont az Ypsilonnal megpróbálnak visszatérni a nemzetközi vérkeringésbe is, és több mint 70 európai kereskedésben lesz fellelhető a modell. Az idei év későbbi szakaszaiban a nagyobb piacokon már biztosan elérhető lesz, de Magyarországon valószínűleg csak jövőre, hiszen Németországban is csak 2025-ben kezdődik az értékesítés.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “13 év után mutatott be új modellt a Lancia

  • 2024.02.15. at 12:39
    Permalink

    Nem az a legnagyobb baj hogy 13 év után mutatott be új modellt, hanem hogy addig is egy olyan autót árultak ami eleve egy picit átrajzolt Fiat Grande Punto volt, és nagyon rossz véleményeket kapott. Ja és kapott két ősöreg Chryslert ami minden volt csak nem presztízs.
    Mindeközben ahogy a márka eltűnt az Európai szalonokból, sorra jelent meg az elit odltimer-rendezvényeken, így egy kis pihentetés után simán újra lehetett volna indítani a márkát egy rendes műszaki platformmal.
    Sajnos a PURA tanulmány rémes, többször is kiállították élőben (pl Le Mans Classic 2023 https://egzostive.com/impressions-from-le-mans-classic-the-greatest-classic-car-race-ever/ , Retromobile 2024), a formai elemei kifejezetten rosszak még átvenni is.
    Ez pedig egy sima Puegeot 208 a PURA orrával. Persze jobb mint a búcsúzú ősöreg Ypsilon, de kb ennyi…

Vélemény, hozzászólás?