10. évfordulóját ünnepli a Lexus sportrészlege
Különlegesen durva szériával ünnepel a Lexus F Sport
Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!
Két igazán felextrázott modellel ünnepli 10. évfordulóját a Lexus sportrészlege. Az RC F és GS F modellek erősen különböznek az "alap" F modellektől, kívül és belül is extravagánsak.
A Lexus RC F V8-as szívó motorja 477 lóerő, az új különkiadással erre a nyers erőre durván rájátszanak
Nem aprózzák el a japánok az ünneplést, a Toyota luxusmárkája pedig most a sportos részleget ünnepli. Az első F Sport csomagos valóban sportos Lexus 10 éve érkezett a piacra, ennek tükrében készült el az RC F és GS F alapjain a két ünnepi modell. Mindkét modell keményebb, nagyobb igénybevételre tervezett lengéscsillapítókat kap a jobb kezelhetőség érdekében, valamint könnyített titán kipufogórendszert. Ami pedig mindenképp látszik, azok a külső karbon kiegészítők, amik messziről felismerhetővé teszik az ünnepi RC F és GS F modelleket.
Kék az ünnepi szín a Lexusnál, kint csak a féknyergeken, belül viszont a bőrhuzatokon jelenik meg
Az üléseken és a biztonsági öveken is megjelenik a kék szín, de sok karbon kiegészítőt is találunk, szintén kékben
A karbon géptető, lökhárító és küszöbtoldatok mellett fekete felnik és kékre fényezett féknyergek ugranak a sportos Lexusokra. A kék viszont nem csak itt jelenik meg, hanem a beltérben is, ahol kicsit több nyitottság kell az extravagancia iránt. Itt ugyanis a kupéban kék bőrrel vonták be a gyönyörű varrású és mesteri oldaltartású sportüléseket, valamint az elképesztően jófogású, lukacsos felületű sportkormányt is. A kék bőrözés a limuzinban a hátsó üléseken is megjelenik, valamint bent mindkét modellben találunk karbon kiegészítőket, méghozzá kék lakkozással.
Az RC mellett a szintén V8-as GS F is különkiadásban érkezett, kint kicsit visszafogottabb, a belső viszont hasonlóan extravagáns