10 éve nagyot kockáztatott a Peugeot, de bejött a húzásuk

Egy évtizedes a Peugeot iCockpit, amit más gyártó ugyan nem vett át, de a Peugeot ragaszkodik hozzá

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Egy Peugeot-ba először beülő sofőr első gondolata általában a szokatlan kormánypozíció, de aztán hamar hozzászokik az ember. Az iCockpit a jövőben is a Peugeot egyik ismertetőjegye lesz.

Az autóipar folyamatosan fejlődik, de vannak olyan alkatrészek vagy megoldások, amelyek évtizedek alatt sem változnak. Ritkán mernek a gyártók az ilyen alapvető dolgokhoz hozzányúlni, és ha mégis megteszik, sok esetben utólag jönnek rá, hogy kár volt. Nos, a Peugeot bátor húzása volt a kormánykerék és a műszerblokk újrafeltalálása, ami kivételesen nem is bizonyult zsákutcának. Tíz év távlatából kijelenthetjük, hogy az autózást ugyan nem forradalmasította (más márka azóta sem vezette be a Peugeot megoldását), de mégis van annyira praktikus, hogy a Peugeot összes modelljében alkalmazzák már, és nem is tervezik a visszatérést a hagyományos elrendezéshez.
Hirdetés
Az iCockpit története az SR1 koncepcióautóval kezdődött 2010-ben, ami három elem kombinációját jelentette. A műszerfal közepére egy érintőképernyő került, míg a műszerblokk digitális lett, amit a kormánykerék fölé helyeztek - utóbbit pedig sokkal kisebb átmérőjűre módosították. Ez aztán 2013-ban a Peugeot 208-asban debütált élesben, bár a műszerblokk digitalizációja sokáig nem volt alapfelszereltség. A központi érintőképernyő persze már akkor is elterjedt volt, azóta meg szinte kötelező, de az, hogy a kormánykerék kisebb, ráadásul a műszereket nem rajta keresztül, hanem fölötte láthatjuk, azóta is a Peugeot egyedi megoldása. Ennek a Peugeot szerint több előnye is van: például fölösleges a head-up display, mert a műszerblokk magasabban van, közelebb az úthoz, így a sofőr tekintetének nem kell messze vándorolnia lefelé. Emellett a lentebbre helyezett és kisebb kormánykerék természetesebb kar- és kéztartást biztosít, ráadásul forgatása kevesebb energiát igényel, így kényelmesebbé teszi a vezetést.
A több mint egy évtizede tesztelt iCockpit az akkori visszajelzések alapján a kompakt kormánnyal dinamikusabb vezetési élményt is garantált. A tesztelők pozitívan nyilatkoztak az új megoldásról, így a Peugeot bevezette, és azóta is töretlen az iCockpitba vetett hitük. A gyártó a jövőben is ezt az elrendezést kívánja megtartani, ami egyébként tovább fejleszthető, hiszen a központi képernyőn futó infotainment-rendszer bármikor átalakítható, míg a digitális műszerblokk is új elemekkel bővíthető, ami a head-up displayt továbbra is képes kiváltani.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?