Ez a hét sem telt el újdonságok nélkül. Több típusfrissítés, és egy menetpróba is tarkította a hetet, miközben sötét fellegek gyülekeznek az új autók piacán.
Nem meglepő módon még mindig japán autógyártók állnak a megbízhatósági rangsor élén, de azt is összesítette a What Car?, hogy a hibridek, villanyautók és belsőégésű motoros modellek közül melyek okozzák a legkevesebb kellemetlen meglepetést.
Akár a 10 ezermilliárd forintot is elérheti az autóipari szektor termelése az év végére a külgazdasági és külügyminiszter szerint. Kicsit mélyebben utánajártunk, és megnéztük, hogy mit is takarnak pontosan ezek a számok. Így áll most a hazai autógyártás!
Reptéri irodáját - első nem nemzetközi hálózatként - a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér 2B termináljára költöztette a Schiller Rent A Car. Ezzel tényleg a legnagyobbak közé emelkedtek.