Egy filmforgatás apropóján nyakunkba vettük Nyugat-Európát, és egy több, mint 8000 kilométeres túrát teljesítettünk, 7 országon keresztül, 20 nap alatt. Hű társként, pedig a Mercedes V-osztály tett szolgálatot, aminek így volt alkalma bizonyítani bőven!
Egy évtizeddel ezelőtt még nevettünk a kínai autókon, mára valós veszélyt jelentenek az európai gyártókra. De melyik az az öt kínai cég, amelyik letarolhatja a piacot?
Alig másfél órát töltöttem a világ második legkisebb országában, ahol a budapesti éjszakai autós élet ritkaságai parkolnak mindenfelé hétköznap délelőtt, mint egyszerű járművek. Íme a képgyűjteményem Monacóról, ahol nem nagy kunszt Ferrarival járni!
Minden autó, amit 2014 előtt gyártottak, nulla csillagos törésteszttel rendelkezik. Hogy ezt bizonyítsuk, íme az Euro NCAP törésteszteken elvárt teljesítmény és a részeredmények súlyozásának változásai: ezért ostobaság csak a csillagok számából ítélkezni!
Nincs könnyű dolga a Gran Turismónak, hiszen a „Barbenheimer” idején kellene valami maradandót alkotnia. A film után felemás érzésekkel távoztunk a moziból, mutatjuk miért. Figyelem! Az összefoglaló nyomokban spoilereket tartalmazhat!
Nem sikerült megismételni az újautó-piacon a júniusi pozitív számokat. Persze akkor is csak a haszonjárművekkel együtt jöttek ki az eladások pluszosra. Ha csak a személyautókat nézzük, akkor április óta folyamatos a csökkenés.