Ha szándékosan keressük, akkor sem lehetett volna jobb helyre vinni az Audit tartalomgyártás szempontjából, mint Marióhoz, aki megengedte, hogy megmutassunk néhány kuriózumot a műhelyében, miközben kifizettük és átvettük a megjavított Pénztemető Audit.
Az egyik elsődleges lépés az autópályán a helyes sebesség megválasztása. Azt persze mindenki tudja, hogy legfeljebb mennyivel szabad menni, ám arra már jóval kevesebben ismerik a helyes választ, hogy mennyivel érdemes.
Halandó ember ritkán léphet be egy autógyár kapuján, hiszen a legapróbb műhelytitkok is fontos piaci előnyt jelenthetnek az adott márkának, a Kia viszont most kivételt tett velünk, és megleshettük, hogyan készülnek a Magyarországra is érkező modellek.
Szerkesztőségünkben olykor hatalmas viták zajlanak az autósportról, amiből titeket sem szeretnénk kihagyni. Az F1-ről két szaki véleményét láthatjátok egyszerre. Egyikük még lelkes, másikuk már kiábrándult. Vajon milyennek látták az Amerikai Nagydíjat?
A használt autók lekérdezéséből származó adatok alapján az autók értékét, illetve márkáját tekintve is könnyen csoportosíthatók a járművek: mutatjuk, hogy melyik árkategóriában, illetve melyik gyártó esetében a legmagasabb a korábban sérült autók aránya!
Az európai túránk fontos mérföldkövéhez érkeztünk, hajóra kellett szállni, hogy átjussunk Palmába. A tengeri kompokkal kapcsolatos fontos és érdekes információk mellett azt is megmutatjuk, hogy utasként milyen körülmények közt zajlik a 6,5 órás hajóút.
Az augusztusinál valamelyest jobbak a számok szeptemberben, ám még mindig rosszul teljesítünk az elmúlt évekhez képest, már ami az új személyautók vásárlását illeti. Mutatjuk a pontos adatokat, illetve azt is, hogy mely márkák a legnépszerűbbek.
Rengeteg teherautókkal, kamionokkal foglalkozó cikket és videót találhatunk az interneten, bennük néha olyan tévedésekkel, hogy azt szinte felfogni is nehéz. Megpróbálom a lehetetlent: bemutatni a másik oldal szemszögét. Miért ne élhetnénk békében együtt?