Mennyivel jobban mutat a ház előtt a német prémiumautó, mint mondjuk a Dacia, nemde? Csak éppen az nem mindegy, hogy hány éves használtat kell venned, ha ugyanannyiból ki akarsz jönni!
Mi marad, ha a 2 millió forintos álomhatár alatt hirdetett, de 10 évesnél nem idősebb autók jelenlegi kínálatából kihúzod a százezreket futott ex-taxikat és az újkorában sem kelendő típusokat? Íme a válasz, amit nem szeretnél elfogadni.
Úgy hozta a szerencse, hogy egyszerre került a kezeink közé a Nissan nyugdíjazott pickupja, illetve az új változat, amit azonos műszaki alapokon a kínaiak gyártanak. Vajon tudja ugyanazt a színvonalat a kínai? Erre kerestük a választ.
A gyártó szerint három, műszakilag kettő, a piaci érték szerint viszont négy generációra osztható az SX4, később SX4 S-Cross, majd csak simán S-Cross története. Megnéztük, hogy mit tudnak adni 2025-ben és mennyiért: neked melyik éri meg a legjobban?
Végre sikerült olyan autókat találni, amelyeken már valóban megéri elgondolkozni: most kiderül, hogy milyen autót vett végül Dani, illetve az is, hogy sikerült-e megtalálnunk Magyarország ár-érték bajnok 1.9 TDI-jét.
Egy hónappal ezelőtt lementettük a kínai autók hirdetéseit a Használtautó.hu kínálatából. Most itt az ideje megnézni, hogy hány autót nem sikerült eladni azóta!
Többféle vevő szemszögéből közelítve keressük a választ az egyik legfontosabb kérdésre a használtautó-piacon. Akár újabbat, akár olcsóbbat, akár az első autódat keresed: vajon merre indulj el a folyamatosan emelkedő árak és költségek fényében?
A hazai használtautó-piac csodálatos hirdetéseiből válogatva elhatároztuk, hogy megkeressük a Magyarországon kapható ár-érték bajnok 1.9 TDI motorral szerelt személyautót Dani barátom számára. Vajon sikerrel járunk egyetlen délután alatt?
Összegyűjtöttük a legfontosabb hibákat, amiket a magánszemélyek rendszeresen vétenek az eladni kívánt autójuk meghirdetésekor. Vajon te megfelelő módon hirdeted és árulod az autódat? Íme néhány tünet, és a lehetséges kezelésük!
Lassan veteránkorba lépnek a legidősebb Octaviák, az első és az utolsó generációt egymás mellé téve mégis egyértelmű a hasonlóság. Megnéztük, hogy melyik generáció mit tud adni 2024-ben, illetve azt is, hogy mennyiért: neked melyik éri meg a legjobban?