Need for Speedből szökött Integrát villantott a Honda!

Valószínűleg Európában is népszerű lenne a limitált szériás Integra

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Átszámítva mindössze 85 ezer forintot kér a Honda az Integra limitált szériás változatáért a normál vételáron felül. Ehhez a feltuningolt külsőn túl egy felextrázott belső és néhány egyedi kiegészítő jár.

A szóban forgó Integrát Európában nem értékesítik, csupán a kínai piac privilégiuma. Így a nemrég bemutatott évfordulós különleges széria is csak az ázsiai országban lesz kapható. A külsőn mindez egy nagy, az egész autón átívelő díszcsíkban, piros visszapillantó burkolatokban, és az első ajtókon egy "limited edition" feliratban nyilvánul meg.
Hirdetés
A műszerfalon ugyancsak felfedezhető a felirat, a díszbetét pedig ugyancsak piros. A limitált szériához a tulajdonosok egyedi kiegészítőket is kapnak: mint a képen látható kulacs, de bőrönd és hátizsák is jár a csomaghoz.
Motorfronton két opció áll a vásárlók rendelkezésére: egy 1,5 literes VTEC vagy egy 2,0 literes e:hEV öntöltő hibrid. Közös pont az elsőkerék-hajtás valamint a CVT váltó, igaz, az előbbi verzió hatfokozatú kézivel is elérhető.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?