Felfrissült a Mercedes-Benz zászlóshajója

Ráncfelvarrást kapott a Mercedes-Maybach S-osztály

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Látva a Mercedes-Maybach 6 tanulmányautó sikerét, a Mercedes-Benz mérnökei átrajzolták kicsit a márka zászlóshajójának számító Mercedes-Maybach S-osztály fizimiskáját, hogy jobban hasonlítson a koncepcióautóra.


Exkluzivitásban és méretben is többet nyújt a Maybach emblémás S-osztály. A 3365 milliméteres tengelytávolság és az 5462 mm-es hosszúság 20 centivel nő az S-osztály hosszabb változata fölé. Annak érdekében, hogy a méretbeli különbségek mellett a dizájn területén is jobban megkülönböztessék a Maybach változatokat, átrajzolták az autó orrát. Persze nem kapott gyökeresen új formát, de azért látványos a függőleges tagolású, új hűtőrács, amely egy jól vasalt zakóra emlékeztet. A háromágú csillag alatt megjelent a Maybach felirat is, viszont a fényszórók nem változtak, illetve a lökhárítóhoz sem nyúltak elöl.
Hirdetés

Az autó hátulján is nagyon óvatosan mozgott a formatervező ceruzája. Lényegében csak a kipufogóvégeket rajzolták át, szinte alig észrevehetően. Annál látványosabb viszont a kéttónusú fényezés megjelenése. Kilenc különböző színkombináció jelenik meg a palettán a jövőben. A külső dizájn exkluzivitását az új, 20 colos, sokkülős könnyűfém keréktárcsák növelik még tovább.

Az utastérben a két új színkombináció jelenti az újdonságot. Ezek az „armanac barna” és fekete, illetve a szavanna bézs és fekete párosok, emellett a fekete nappa bőr kárpitokhoz rendelhető réz-, arany vagy platina színű varrás is. Említést érdemel még, hogy ezentúl magnólia fabetétek is rendelhetők a beltérbe. A motorpalettán változatlanul V8-as és V12-esegységek találhatók 469 és 630 lóerővel. Annak ellenére, hogy döcögősen indult a Maybach név újkori felfuttatása, a Daimler most már elégedett, hiszen 2015 óta 25 000 Mercedes-Maybach S-osztályt adtak el. Tavaly is javult az eladott luxusautók aránya, hiszen tíz eladott S-osztályból már nem csak egyetlen darab volt Maybach változat - nálunk persze még ilyen részesedése sincs.

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Felfrissült a Mercedes-Benz zászlóshajója

Vélemény, hozzászólás?