480 km/h négykeréken? A Hennessey ismét odapörköl!

1600 lóerős duplaturbós szörnyeteg a Hennessey-től

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az amerikaiak évek óta küzdenek azért, hogy megmutassák, nem csak Európában születnek gyors utcai gépek. A Hennessey új fenevad sportautója például 480 km/h-ra lesz képes, közúton.


A gyors autók sebességrekordjait évről-évre döntögetik, erősebbnél erősebb autókat dobnak piacra, méghozzá utcára. Ebben a buliban játszik a Bugatti, most már a Rimac, a Tesla, meg még sok más gyártó, de ott van köztük a Hennessey is, igaz, mindegyiknél kisebb számú sorozatgyártással. A Hennessey Venom GT korábban egy erősen átalakított, nyújtott tengelytávú Lotus Elise volt, az új nehézbombázó, a Venom F5 viszont saját tervezésű és kivitelezésű sportkocsi.
Hirdetés

Formula-1-es dinamikát ígér, miközben utcán is gond nélkül használható, rendszámot is kap. Motorja egy duplaturbós V8-as, 1600 lóerőt teljesít, amivel az F5 végsebessége akár 480 km/h lehet, ez lenne az első közúti autó, ami eléri ezt a sebességet. Az adatok egyelőre nem bizonyítottak, de az F5 állítólag 30 másodpercen belül futja meg a 400 km/h-t és áll meg. Ezzel máris jóval gyorsabb a Genfi Autószalon másik nagy sztárjánál, az Aston Martin Valkyre pályára szánt verziójánál, hiszen ott a végsebesség 360 km/h, de végsebességben még az új Rimacot is legyűri, hisz annak elvileg 412 a vége. Ezek a számok bódítóak, ám a Hennessey-ből állítólag 24 példány készül, egyenként kézzel építve, karbonszálas műanyag elemekbe burkolva.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “480 km/h négykeréken? A Hennessey ismét odapörköl!

Vélemény, hozzászólás?