A Használtautó.hu adatai szerint 2023 és 2024 szeptembere között csaknem megduplázódott, 68 ezerről 130 ezerre ugrott a hibrid autók iránti telefonos érdeklődések száma. Idén április és június között pedig meg is közelítette az elektromos autókét.
„Jó úton járunk?” címmel viselkedésformáló kampányt indított a Continental Magyarország, melyben többek között Rékasi Károly példáján keresztül mutatja be a cég, hogy milyen komoly következményei lehetnek az apró közlekedési kihágásoknak.
Az Ayvens egy egyszerű, mégis jellegzetes név, amely a fejlődés felé vezető utat jelképezi. A márkanévhez új logó és egy szimbólum is társul: utóbbi a két vállalat összefogását, a közös célért való munkát jelképezi.
Állítólag nem lesz annyira magasan a Duna, mint a 2013-as áradáskor, de a budapesti rakpartokat már tegnap is elöntötte a víz. Hoztunk egy képcsokrot a helyzetről.
Összesen öt darab villanyhajtású hulladékszállító járművet helyeznek üzembe az országban az Elektromos Hulladékszállító Mintaprojekt részeként, a Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt.támogatásával.