Egyre több gyártó rukkol elő elektromos sportautóval, azonban a Toyota első embere kitart, szerinte kizárólag benzinmotoros autóra húzható rá ez a kifejezés.
Tisztán elektromos modellpalettával érkezett Európába a BYD, azonban a kezdeti terveken kénytelenek változtatni, ha hosszútávon komoly kihívói szeretnének lenni az itteni gyártóknak.
Kína továbbra is gőzerővel terjeszkedik Európában, a Chery pedig az egyik legkomolyabb szereplő a népköztársaságban. A hírek szerint megmentenék a VW bezárásra ítélt gyárát - persze ott a saját autóikat készítenék.
Ismét közzétették a Bács-Kiskun vármegyében száguldozók traffipax fotóit, egy Audi sofőrje számíthat a legnagyobb bírságra, de két másik autós is több százezer forinttal lett rövidebb!
Bemutatta a Citroën a C5 Aircross második generációját, amelynek utastere olyat hoz a piacra, amelyet még egyetlen Stellantis által gyártott autó sem! Mutatjuk miért, illetve az elérhető hajtásláncok pontos adatait is eláruljuk!