Tényleg összeomlott 2024-ben a német villanyautó-piac?

Múlt évben már nem járt Németországban támogatás a villanyautókra, így alakult a piac!

Európa legnagyobb újautó-piacán tavaly már egyáltalán nem járt támoagatás az elektromos személygépkocsik vásárlására, viszont közel sem omlott össze teljesen a szegmens. Mutatjuk a pontos számokat!

2023 év végén a német kormány megszüntette a magánszemélyek számára elérhető villanyautó támogatásokat, ennek eredményeképp a legtöbb elemző azt jósolta 2024-re, hogy Európa legnagyobb újautó-piacán brutálisan beszakadhatnak az elektromos személygépjárművek eladásai. Nos, tavaly Németországban mindent egybevetve 2 817 331 autót regisztráltak (ez csupán 1 százalékos visszaesés 2023-hoz képest), ebből 380 609 volt tisztán elektromos meghajtású, vagyis a BEV-ek piaci részesedése 13,5 százalékra csökkent, ugyanis 27,4 százalékkal kevesebb emissziómentes autót regisztráltak mint két évvel ezelőtt.
Ezzel szemben a full hibridek viszonylag jól fogytak, hiszen 12,7 százalékkal többet adtak el, mint 2023-ban (947 398 darabot), a HEV-ek piaci részesedése így 33,6 százalékra nőtt. A konnektoros hibridek esetében is növekedést regisztráltak (+9,2 százalékosat), viszont a 191 905 regisztrált példány csak a 2024-es német újautó-piac 6,8 százalékát fedi le. Továbbra is a benzinmotoros modellek a legnépszerűbbek 35,2 százalékos részesedéssel - ezekből 991 948 darab fogyott, 1,4 százalékkal több mint tavaly előtt. A dízelmotoros személygépjárművekből 0,7 százalékkal kevesebbet regisztráltak 2024-ben, a forgalomba helyezett 483 261 példány az újautó-piac 17,2 százalékát adta.
A márkák versenyében nincs meglepetés: a Volkswagen megőrizte piacvezető szerepét, összesen 536 888 autót regisztráltak. A képzeletbeli dobogóra a Mercedes és a BMW fért még oda. A Škoda kerek 22 százalékos növekedést produkálva a 4. helyen zárta az óesztendőt, de a 10. helyen lévő Toyota is 27 százalékos pluszt könyvelhetett el. A német piacon a Peugeot (+44,0%), a Volvo (+39,3%), illetve a Citroën (+32,9%) is szép évet zárt. Ezzel szemben a Tesla óriási visszaesést produkált, 41 százalékos mínuszt rögzítettek 2023-hoz mérten, ami nem kis részben az állami támogatások kivezetésével magyarázható. Szintén említést érdemel a FIAT (-24,8%) és a Renault (-20,4%) is, amelyek ugyancsak komoly mínuszt könyvelhettek el Németországban.
Márka Eladott darabszám (db) Változás 2023-hoz képest (%) Piaci részesedés (%)
1. Volkswagen 536 888 +3,4 19,1
2. Mercedes 257 888 -7,0 9,2
3. BMW 232 886 -0,1 8,3
4. Škoda 205 593 +22 7,3
5. Audi 202 317 -18,1 7,2
6. SEAT 152 334 +14,9 5,4
7. Opel 147 833 +2,0 5,2
8. Ford 99 554 -14,6 3,5
9. Hyundai 96 365 -9,4 3,4
10. Toyota 95 474 +27,0 3,4
11. Dacia 71 424 +4,1 2,5
12. Kia 68 656 -8,0 2,4
13. Peugeot 67 454 +44,0 2,4
14. Volvo 62 326 +39,3 2,2
15. FIAT 57 561 -24,8 2,0
16. Renault 54 349 -20,4 1,9
17. Citroën 53 025 +32,9 1,9
18. Mazda 45 274 -2,5 1,6
19. Tesla 37 574 -41,0 1,3
20. Porsche 36 097 +9,9 1,3
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?