Káosz jöhet jövőre ennél a forgalmas budapesti csomópontnál!

Zöld utat kapott a felújítás, a BKK előre figyelmeztet a fennakadások miatt

Évek óta téma a budapesti Flórián téri felüljáró felújítása, ám most úgy tűnik, jövőre tényleg megkezdődhet a munka. Mutatjuk, mikortól léphetnek életbe a korlátozások!

(Fotó: BKK)
Aláírta a BKK és a KM Építő Kft a vállalkozói szerződést, amelynek értelmében 2025-ben megkezdődik a Flórián téri felüljáró felújítása. A vállalat elárulta a bejelentés kapcsán, hogy a munkát nettó 2,1 milliárd forintból valósítják meg, a beruházás során pedig többek között az útpálya burkolatát is kicserélik, illetve egyéb, állagmegóvási folyamatokat is eszközölnek majd.
(Fotó: BKK)
Mivel a szerkezet a Szentendrei utat és az Árpád hidat köti össze, rendkívül nagy rajta a forgalom - számszerűsítve mintegy 50 ezer autó halad itt át naponta. Éppen ezért a BKK két ütemben hajtja végre a modernizációt: függetlenül ettől a Pestre tartó forgalmat folyamatosan engedni fogják, viszont a Budára érkező autósoknak az egyik ütemben kizárólag a felüljáró alatt lesz biztosított az áthaladás. A rekonstrukció 2025 első negyedévében kezdődhet, és jó eséllyel 2026 tavaszán fejeződhet be. A közleményben a BKK azt ígérte, még a munkálatok megkezdése előtt részletes tájékoztatást fog adni az esetleges kerülőutakról.
(Fotó: BKK)
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?