Bár meglehetősen ritka, közel sem elképzelhetetlen, hogy két autó ellentétes irányból egyidőben rohanjon bele egy harmadikba. Egy kínai vállalat leszimulálta az extrém balesetet, íme az eredmény!
Természetes, hogy a közúti autók esetében az egyik legfontosabb szempont a biztonság, minden már csak ez után következhet. Kínában ezt is új szintre emelték, ugyanis a Chery egy meglehetősen szokatlan törésteszttel rukkolt elő. Az Exeed Sterra ES biztonságát két másik villanyautóval igyekeztek demonstrálni. A szimuláció szerint a piros Sterra egy megfordulást igyekezett végrehajtani, azonban a két sáv között ragadt. Ekkor mindkét irányból 60 km/órás sebességgel érkezett egy-egy gépjármű (ez a szimuláció kevésbé realisztikus része), és egyidőben ütköztek az álló autóba. Az egyik Sterra telibe oldalról, míg a másik a jobb első sárvédőnél kapta el a tesztalanyt, amely érzékelve a becsapódást, rögtön "kitolta" a kilincseket az ajtókból, amelyeket sikerült is kinyitni. Arról, hogy pontosan milyen potenciális sérüléseket szenvedhettek volna a bent ülők, nem közöltek információkat.