Extrém külsőt kapott ez a limitált szériás Dacia Duster

A különleges Duster a "Dakar lelke" nevet kapta

Hamarosan indul a 2025-ös Dakar, amelyen a Dacia is indul, ennek apropóján egy jelengenerációs Dustert is felöltöztettek a homokfutó gúnyájába. Egyelőre ez az egy létezik belőle, de nem kizárt, hogy a kereskedésekben is feltűnik majd a különleges SUV.

Gőzerővel készül a Dacia a 2025-ös Dakarra a Sandrider névre keresztelt versenyautóval. Ahogyan arra számítani lehetett, a román eredetű márka marketing célokra is igyekszik felhasználni az indulást, amelynek a szóban forgó limitált szériás Duster az első kézzel fogható bizonyítéka. Az Olaszországban bemutatott SUV szinte egy az egyben megkapta a versenyautó matricázását, de a tetőcsomagtartó is jelentősen eltér a sorozatgyártott verziótól. Az utastérről csupán néhány fotót közöltek, ezek alapján nem eszközöltek drasztikus változtatásokat a hagyományos kivitelhez képest. A márka olaszországi oldalán közzétett sajtóközlemény szerint a Soul of Dakar limitált szériás Dustert a 130 lóerős motor hajtja 48 voltos hibrid rásegítéssel - természetesen összkerékhajtással. Egyelőre ez az egy példány létezik a különleges SUV-ból, viszont a márka vezérigazgatója a brit Autocarnak adott interjújában elárulta, el tudja képzelni, hogy a közeljövőben korlátozott példányszámban a vásárlók számára is elérhetővé teszik a "dakaros Dustert".
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?