Ezért kell az autópályán telefonozni, ugye?

Egy kisteherautó figyelmetlen sofőrje indított láncreakciót: sorra törtek az autók az M7-esen

Szinte felfoghatatlan, ami az MKIF Zrt. legújabb, forgalomfigyelő kamerás felvételén látható. Az M7-es autópályán készült videó jól szemlélteti, hogy miért kell az útra figyelni, miközben autópályán közlekedünk.

Ismét egy figyelmetlen sofőr okozott fejfájást a közlekedőknek, ezúttal az M7-esen, ráadásul jó látási viszonyok között, hosszan belátható útszakaszon. A lassítósávon forgalmi okok miatt csökkent a közlekedők sebessége, majd meg is álltak a járművek. A távolból azonban érkezett egy platós kisteherautó, szabályosan kisorolt a lassítósávra, majd az utolsó pillanatig, nagyjából 200-300 méteren keresztül a főpálya sávjain haladó járművekel azonos tempóban, vagy gyorsabban közlekedett.

Nem tudjuk biztosan, legfeljebb csak sejthetjük, hogy mi terelhette el a sofőr figyelmét az útról, főként abból, ami ez után következett.

Az utolsó pillanatban ugyanis hirtelen fékezett, majd körültekintés nélkül rántotta el a kormányt a sofőr, mintha abban a pillanatban termett volna elé a dugó. De ekkor már késő volt: belerohant a sor végén álló személyautóba és ezzel a lendülettel összetolta a várakozó kocsisort. Ennél komolyabb probléma, hogy a hirtelen sávváltási manőverrel egy szabályosan közlekedő járműnek is nekiütközött, amely a lökés erejétől szintén belerohant az álló kocsi sorba.

A figyelmetlenség eredménye: 2 könnyebb sérült, 7 összetört autó, 2 órán át tartó forgalomkorlátozás a helyszínelés, törmelékek eltakarítása és a műszaki mentés idejére, illetve több kilométeres torlódás, ezáltal jelentős időveszteség az autópályán közlekedőknek

Az autópálya kezelője a felvételek láttán kiemelte: a forgalomban való részvétel társasjáték, ahol kénytelenek vagyunk vadidegen emberekre bízni saját biztonságunkat. Ne játszunk ezzel a bizalommal, hiszen a következmények súlyosak lehetnek. Ha közlekedünk, figyeljünk az útra és csak az autóvezetésre koncentráljunk. Semmilyen üzenet, SMS, poszt és semmi más sem lehet olyan fontos, hogy ne várhatna pár percet.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?