A Tucson egyébként is merész formatervet kapott, de a narancs fényezéssel még kihívóbb
Kevés olyan SUV jut eszembe, amely a klasszikus sziluett ellenére annyira egyedi tud lenni, mint a Tucson. A nappali menetfények impozáns karakterisztikát adnak neki, ehhez passzolnak a hátsó lámpatestek is, amelyek a „túl sok” és a „menő” szűk mezsgyéjén helyezkednek el. Az eladási adatokból pedig arra lehet következtetni, hogy a karakterességet a vásárlók is díjazzák, hiszen csak idén októberig több mint 1300 Tucsont regisztráltak itthon, amivel a C-SUV-ok mezőnyében az ötödik. Talán ezzel is magyarázható, hogy a ráncfelvarrással a külsőt nem bolygatták, csak annyira, hogy meg lehessen különböztetni a frissítés előtt, és utáni verziót.
Elöl a hűtőmaszkba integrált nappali menetfény eddig 5 párból állt, az új Tucson egyet elveszített, illetve a lamellák grafikája is változott. Hátul is módosítottak: a lökhárító megjelenése letisztultabbá vált
Oldalt továbbra is egymást váltják a szögletes és lekerekített ívek, mégis összeáll kerek egésszé. A ráncfelvarrással az autó dimenziói nem változtak: 4,51 méter hosszú, 1,87 méter széles, 1,65 méter magas, a tengelytávja pedig 2,86 méter
A fekete embléma a frontrészen szépen belesimul a hűtőmaszkba
A dupla kipufogó nem csak dísz
Ahogyan említettem a műszerfalat szinte teljes egészében áttervezték, így fölösleges is lenne összehasonlítani a frissítés előttivel. A két 12,3 colos képernyőt egy ívelt üveglap alá helyezték, így olyan hatást kelt, mintha egy hatalmas kijelző lenne. Valójában a bal oldalon a digitális műszeregység található, mellette a mulitmédiás érintőképernyő. Utóbbi alatt egy fizikai gombsor a fontosabb funkcióknak, illetve a klímapanel. Meg kell adni a Hyundainak, jó hogy ezt nem engedték el, bár nagy kár, hogy a legtöbb gombot ezen is érintésérzékeny felület alá száműzték, így nem lehet „vakon” kapcsolgatni.
A műszerfal letisztult, kellemes összhatású
Az hétfokozatú DCT váltó kapcsolója a kormány mögé került, nem rabolja a helyet a középkonzolon
A klímapanel érintésérzékeny
A kormányon azért maradtak a hagyományos kapcsolók
Az új Tucsonban már „lebegő” középkonzollal találkozni, ami több szempontból is örvendetes. Egyrészt alatta is elfér egy kisebb táska, másrészt a kartámasz fentebb került, hosszabb távon kényelmesebb az utazás. Itt kapott helyet a telefontöltőpad, illetve egy sor fizikai gomb is akad, többek közt az üzemmódválasztó, a visszagurulásgátló, vagy épp a start-stop rendszer is innen iktatható ki. Az egyetlen negatívum, amit fel lehet róni, az a zongoralakk, amelyből vastagon jutott a középkonzolra, illetve az ajtópanelekre is, pont azokra a helyekre, ahol sűrűn matat az ember.
A középkonzol elrendezése telitalálat
A rögzítőfék nem itt, hanem a műszerfal bal alsó sarkában bújik meg
Fölösleges a zongoralakk, hiszen könnyen szennyeződik és karcolódik
Ezt leszámítva az anyaghasználat hozza a kategóriától elvárt szintet. Az ülések remekül tartanak, kényelmesek. Hátul egy átlagos felnőtt is kényelmesen elfér, ami a magasra húzott tetővonalnak és a bőséges lábtérnek köszönhető.
A csomagtér 577 literes, az ülések lehajtásával 1756 literig bővíthető
Hajtásláncból széles a választék, a belépő szintet a 136 lóerős dízelmotor jelenti, míg a legpotensebb kivitel 253 lóval rendelhető a plug-in hibrid képében. A tesztpéldány a kettő között helyezkedik el a maga 160 pacijával, amelyet egy 1,6 literes, négyhengeres, T-GDi benzinmotor szabadít az aszfaltra lágy hibrid rásegítéssel. Ugyanez a blokk elérhető a 48 voltos villanyosítás nélkül is. Opcionálisan összkerékmeghajtású is, viszont képeken szereplő autó csupán az első tengelyen hajt.
A 4 hengeres, 1,6 literes benzinmotor remekül teszi a dolgát
Vezetési élmény szempontjából az első ami feltűnt, az a szokatlanul magas üléspozíció. Még a SUV-okban is szeretek minél mélyebben ülni, de a Tucsonban ez a beállítás mintha nem is létezne. Viszont a városi terepjárót vásárlók körében gyakori érv a „jobban átlátom a forgalmat”, a Hyundai portékája pedig ebből a szempontból tökéletes választás. Családi autóként szintén erős érv mellette a remekül hangolt futómű, amely simán kimozogja a nagyobb úthibákat is – bár ebben elévülhetetlen szerepe van a ballonos gumiknak is. A kormányzására sem lehet panasz, hiszen tűpontos, bár nem lesz a szerpentinek ördöge, ugyanis nagyobb tempónál a kasztni hajlamos bedőlni.
A Hyundai adatai szerint az 1,6-os motor lágy hibrid rásegítéssel 6,19 literes átlagot tud produkálni 100 kilométeren. A tesztidőszak alatt az étvágy 8,32 l/100 km-re jött ki, de fontos leszögeznem, az átlagosnál kicsit nehezebb jobb lábbal áldott meg az élet, így ennél kedvezőbb érték is kihozható a négyhengeresből.
A szóban forgó hajtáslánc mellett a Hyundai hazai árlistájában jelenleg 14 499 000 forintos alapár szerepel, viszont a márka 800 ezer forintot elenged, így 13 699 000 forintról indulhat a konfiguráció. A tesztpéldány vételára ennél csak 300 ezer forinttal drágább a kéttónusú fényezés miatt.
Értékelés
Pozitív
Magas üléspozíció, remek menetkomfort
Negatív
Érintésérzékeny klímapanel, zongoralakk az utastérben
Árak
Tesztmodell alapára
13 699 000 Ft (2024.12.02.)
Tesztautó ára
13 999 000 Ft (2024.12.02.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1498 cm3
Teljesítmény:
117 kW (159 LE) 5500 1/min-nél
Nyomaték:
265 Nm 1500-4500 1/min-nél
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
Gyári vegyes fogyasztás:
6,19 l/100km
Méretek
Motor és váltó
Motor:
Benzin (lágy hibrid)
Hengerűrtartalom:
1498 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
hétfokozatú DCT
Nyomaték:
265 Nm 1500-4500 1/min-nél
Teljesítmény:
117 kW (159 LE) 5500 1/min-nél
Menetteljesítmény
Gyorsulás 100 km/h-ra:
9,4 s
CO2-kibocsátás:
139,95 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
6,19 l/100km
Fogyasztás a használónál:
8,32 l/100km