Tavares szerint a marketingesek hibája, hogy nem fogy a Fiat 500e
Még véletlenül sem a Fiat 500e elenyésző hatótávolsága és 11,5 milliós alapára a probléma
Valószínűleg a Fiat 500 eladási számai egészen addig ugyanilyen gyengék maradnak majd, amíg vissza nem hozzák a belsőégésű motoros változatokat az olaszok.
Carlos Tavares, a Stellantis vezérigazgatója a marketinges csapatok alkalmatlanságával indokolta a Fiat 500e mellett a Maserati modellek vártnál alacsonyabb népszerűségét is.
A megoldás azonban már készül a problémára, egy hibrid változatot is fejlesztenek az eredetileg kizárólag elektromosnak ígért jelenlegi Fiat 500 generációból. Ne feledjük: a 2007-ben bemutatott előző Fiat 500 sorozat minden egyes piacon jóval népszerűbb tudott maradni, ahol párhuzamosan forgalmazták új autóként mindkét változatot. Persze, arra senki sem hívja fel a figyelmet a cégcsoport nyilvános kommunikációjában, hogy a régi Fiat 500 súlyos milliókkal került kevesebbe a tisztán elektromos utódnál, részben a lengyel gyártás és a kevésbé prémium pozicionálás végett.Összevetésképp: készletről jelenleg még hazánkban is kapható a benzines 500, méghozzá 5,5 millió forintért, miközben az elektromos változat 11,5 millióról indul.
Az ilyen csúcsceo-s f.szoknak kéne egyszer elmagyarázni, hogy nem kap mindenki 2-3 millás (juróban persze) havi pénzt.
Itt feljebb ~250 ezer km után kezd “termelni” a villonyos, hát a hülyének is megéri!
Teljesen jól csinálja a CEO – az olasz gyártástól minél hamarabb meg kell szabadulnia a Stellantisnak, s amit lehet átvinni Dél-Amerikába, Ázsiába vagy Kelet-Európába. A franczia és spanyol üzemeik jól fialnak, viszont az olasz értéklánc nem hogy csak nem illik az új modellcsaládokhoz, de teljesen reménytelen az átalakítása. Az egykori FCA hátország már akkor romokban hevert, mikor hozzájutottak, s ekkora rakás szarból nem igen lehet várat építeni. Ha a világ legjobb autóját gyártanák ott azt sem lehetne versenyképesen piacra dobni.
Neked hány 500e áll otthol?
Mellesleg olyan jól csinálta, hogy elvileg épp készülnek “magzatvizet játszani” vele is.