Videó: forgalommal szemben távoztak az építkezésről az M7-esen

Figyelmetlenségből életveszélyes bójakerülgetés az M7-es autópályán? Íme a videó!

Ha azt hitted, hogy már mindent láttál, ami a hazai autópályákon történhet, akkor itt az idő újragondolni ezt a kijelentést. Íme az MKIF Zrt. legújabb hidegrázós videója.

Múlt héten bebizonyosodott, hogy mennyire veszélyes az, ha a figyelmetlen sofőrök csak az előttük haladót követik libasorban, és semmibe veszik a figyelmeztető táblákat. Az M7-es autópálya egyik lezárt szakaszára több autós is behajtott a munkához aszfaltot szállító teherautó után, figyelmen kívül hagyva a KRESZ táblák jelzéseit. Bár akadt olyan is, aki időben észrevette, hogy valami nincs rendben, többen viszont majdnem egy kilométert tettek meg a lezárt úton, mire feltűnt nekik, hogy semmi keresnivalójuk ott, ahol épp járnak.

Arról nem is beszélve, hogy ezeknek az autóknak visszafelé kellett haladniuk az autópályán, majd a terelésnél, a forgalmat akadályozva megfordulniuk, ami közvetlen életveszéllyel egyenlő.

Egy kamionosnak 15 percbe telt, mire visszatolatott, majd a lezárt részen próbált meg a helyes irányba kerülni, de így percekre elzárta az utat. Az autópálya kezelője egy-egy terelést már több kilométerrel korábban előjelez, a folyamatos táblázást 1300-1500 méterrel a terelés előtt kezdik el, ahonnan a sebességhatárt több lépésben (900 méternél 100-ra, 550 méternél 80-ra, majd 200 méternél 60 km/h-ra) csökkentik, sárga ideiglenes táblákon már 800 méterrel korábban jelzik a sávelhúzást, és még sorolhatnánk. Egy-egy tereléshez 200-250 db jelző- és tájékoztatótáblát, illetve 700-900 db sávos táblát használnak, hogy minden egyértelmű legyen, és mégis itt a példa, hogy egyeseknek még ez sem elég. Figyeljetek oda az autópályákon, hogy ne történhessen több, az alábbi videón láthatóhoz hasonló fennakadás.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Videó: forgalommal szemben távoztak az építkezésről az M7-esen

  • 2024.11.11. at 15:53
    Permalink

    Mint a régi vicc, hogy „mi az hogy egy? Mindenki!”
    Ahol ennyi marha van ott el lehet gondolkodni hogy valaki rendesen elnézett valamit a tervezésnél. Amikor teherszállítók nézik be sorban akkor tényleg valamit nagyon elrontottak a kitáblázásnál.

  • 2024.11.11. at 23:44
    Permalink

    Nekem is az a véleményem, hogy itt az autópálya üzemeltető vagy a felújítást végző cég valamit nagyon rosszul csinált. Úgy kellene lezárni az utat, hogy oda fizikailag ne lehessen behajtani. Valószínűleg az történt, hogy az aszfaltot szállító teherautós félrerakott valamilyen terelő táblát, amit vissza kellett volna tenni a helyére, de tudta, hogy még többször fog szállítani nem tette vissza a helyére, hogy ne kelljen már mindig kiszállni.

Vélemény, hozzászólás?