Így fér bele a V6-os a Daewoo Matizba

A sorhármas helyét egy házon belüli hathengeres tölti ki

Az autós hierarchia alsó felén tanyázó Matiz mindenből a legkisebbet kapta, a Porsche felnis V6-os Daewoo viszont pont az az autó, ami le fog tolni a pályán.

Aligha jut bármiféle megbecsülés a kétezres évek legkisebb Daewoo-jának, pedig az aprócska autó sokaknak az egyetlen belépési lehetőséget jelentette az új autók világába. A filléres fenntartás és az egy havi fizetést felemésztő vételár teszi vonzóvá 2024-ben is a Matizt, azonban kellő elszántsággal kiszabadítható ebből a minimálautó szerepből.
A legjelentősebb változás a géptető alatt történt, mind a nyolcszáz köbcenti elhagyta a motorteret. Az új blokk szintén háromhengeres, ám ez itt soronként értendő. Az erőforrás ugyancsak General Motors termék, az Opel Omega 3,2 literes V6-osát építették be a kisautóba. Hiába a hasonló hosszúság, a vezérlés már szinte a lámpában fut, a motortartók mellett a szívósort is át kellett alakítani a kisebb rendelkezésre álló tér miatt. A teljesítmény a négyszeresére, körülbelül 220 lóerőre nőtt, az új váltó mellett erősebb fékekre is szükség volt, utóbbiak egy Ford Focus RS-ről származnak. Amennyire csak lehetett, maradt a gyári megjelenés, kívülről a lyukas géptető és a 18 colos Porsche felnik árulkodnak.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?