Sorra előzik meg a kínai márkák az európai autókat a briteknél

Hiába a nagy név, a Fiat és a Vauxhall is súlyos vereséget szenvedett az Egyesült Királyságban

Már néhány jól ismert márkát is maguk mögött hagytak a kínai gyártók az Egyesült Királyságban, pedig akad köztük olyan név is, ami alig néhány hónapja jelent meg a piacon.

Többek között a Fiatot is legyőzte a BYD mellett a Chery által gyártott Omoda is az Egyesült királyságban, már ami az október havi eladásokat illeti. A szigetországban 870 Omoda modellt, illetve 780 BYD villanyautót sikerült értékesíteni, míg Fiatból 779 példány kelt el. Ennél jóval sokkolóbb azonban, hogy bár az angolok is tisztában vannak vele, hogy az MG már kínai, mégis 5303 példányt vásároltak októberben. Ezzel a kínai technikából dolgozó MG a francia technikából dolgozó Vauxhall elé került. A vauxhall szintén egy komoly múltra visszatekintő angol márka, amely már évtizedek óta átemblémázott Opeleket forgalmaz.
Hirdetés
Persze, ezek közel sem a legnagyobb márkák, ám rengeteg a bejáratott név, amelyeket gond nélkül hagynak hátra a kínai gyártók a versenyképes áraikkal. A kínai modellek a Volvo nélkül is 4,8 százalékát teszik ki az angliai újautó-piacnak. Azt sem szabad azonban elfelejteni, hogy az Egyesült Királyság nem szabott ki büntetővámokat a kínai autókra, ám azt is fontos megjegyezni, hogy rengeteg kínai gyártó kizárólag az angol piac miatt kell, hogy jobbkormányosként is gyártsa a járműveit, ami szintén látványos extra költséget jelent. Tagadhatatlan, hogy messze még, amikor a legnagyobb gyártóknak kell a fejüket vakarni a keleti konkurencia miatt, ám azt is be kell látni, hogy alig néhány év alatt az abszolút semmiből a kisebb és közepes márkák sorába léptek elő ezek a gyártók Európa-szerte.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

4 thoughts on “Sorra előzik meg a kínai márkák az európai autókat a briteknél

  • 2024.11.10. at 11:37
    Permalink

    Nem tudom honnan vettétek ezeket az adatokat, de az augusztusi adatok szerint a Fiat eladott 10.000+ autót, a Vauxhall 54.000-et a BYD meg 4.000-et…
    Viszonyítás képen a Porsche és a Jaguar 10-12.000 autót adott el, ez a 4000 nem a piac szempontjából sok, hanem a Fiat száma kevés. Az Omoda még nem szerepelt, tehát lehet hogy ez a 800 egy rendkívüli kontingens, az Ora esetében a teljes évben 900 darab fogyott. És az MG piaci részesedése 4%, ami az 5%os piaci részesedést erősen relativizálja.

    Attól még a VW behozhatatlan piacvezető 100.000 autóval. És a BMW második, az Audi és Merc pedig top 10 mielőtt bárki a haldokló nyugatról próbálna vizionálni.

    „az angolok is tisztában vannak vele, hogy az MG már kínai,”
    Mert a többi meg mi?
    JLR az indiai Tata tulajdona, a Vauxhall francia, a Bentley és Rolls pedig német.

    Aztán ott vannak az pár csóri próbálkozás ami mögött nemzeti érzelmű (értsd, a Brexit mögé lelkesen beálló) vállalkozók álltak, egyik nagyobb bukta mint a másik: Dyson mindenféle kifogással hátrált ki a villanyautó projektből (sőt a cégét is kivitte „Brexit Britanniából”, pedig előtte még azt hirdette a kilépés mekkora lehetőség).
    Az Ineos Grenadier gyártását pedig inkább Franciaországba vitte Ratcliff, aki szintén nagy nacionalista volt a brexit idején. Csak a pénz beszél…

    • 2024.11.10. at 15:45
      Permalink

      Ezek októberi havi eladási adatok, amiről te beszélsz az meg január-augusztus közti éves eladások. Az MG éves szinten 67 ezer autót adott el az Egyesült Királyságban, többet mint a Peugeot, Skoda vagy a Volvo.

      • 2024.11.10. at 16:40
        Permalink

        Na igen, pont ezért félrevezető itt következtetéseket levonni abból hogy az Omoda behozott annyi autót ebben a hónapban, mint más kínai márkák egész évben, mivel lehet hogy ők most egy hajóval lerakták a teljes bemutató/tesztautó flottát. És lehet hogy ennél többet már nem is fognak piacra bocsátani, hanem örülnek majd, ha ezeket valahogy eladják. Ahogy a Lync and co és a BYD sem igazán tarol amikor már autókat kell eladni és nem csak a kereskedői flottát tölteni.

        Az MG egy hazai márka ami évek óta építi az image-át (pl az idei Párizsi Retromobile-ra olyan autókat hoztak dekorációnak mint az 50-es évek land speed rekorderei vagy a Metro 6R4 B csoportos rallye-szörny). Nem gondolom hogy egy átlagos britnek jobban kellen vonzódia egy Skodához.

Vélemény, hozzászólás?