Óriási bajban lesz a Red Bull, ha így folytatja a versenyzőjük

A Ferrari feltámadásával veszélybe került a címvédő konstruktőri második helye

Meggyőző erődemonstrációt tartott a Ferrari az Amerikai Nagydíjon, a kettős győzelemmel pedig 10 ponton belülre kerültek a címvédőhöz. Vajon meg tudja tartani a Red Bull legalább a konstruktőri második helyet?

Ferrari kettős győzelemmel zárult az Amerikai Nagydíj. A futamot Charles Leclerc magabiztosan húzta meg, míg mögötte bő 8 másodperces hátránnyal csapattársa, Carlos Sainz futott be. A hajrában óriási csatát vívó bajnokaspiránsok közül Norrist intette le hamarabb a kockás zászló, viszont a felügyelők szerint a McLaren szabálytalanul került a címvédő Verstappen Red Bullja elé, ezért a brit 5 másodperces időbüntetést kapott. Ötödikként Piastri futott be, míg a hatodik helyen a szombati esti időmérőn nagyot bukó, majd a boxutcából induló George Russell végzett. Hetedikként Sergio Pérez futott be, a pontszerzők listáját pedig Hülkenberg, Lawson és Colapinto teszi teljessé.
Hirdetés
Leclerc a startnál a negyedik rajtkockát foglalhatta el, előle Norris, Verstappen, és Sainz indulhatott. A monacói sokkal jobban rugaszkodott el márkatársánál, viszont a kulcspillanat mégsem ez volt, hanem az első sorból indulók "kakaskodása". Norris ugyan gyorsabban reagálta le piros lámpák kialvását, de Verstappen az egyes kanyar féktávján beszúrt a belső ívre. Mindketten a pálya szélére sodródtak, ezt pedig Leclerc köszönte szépen, és belülről elhúzott mindkettejük mellett, a McLarent pedig még Sainz is megelőzte. A június elején tartott Kanadai Nagydíj után ismét feltűnt a pályán a biztonsági autó, ráadásul rögtön a harmadik körben. Hamilton a 19-es kanyarban hibázott, kicsúszott a sóderágyba, a Mercedes padlólemeze pedig felült a kavicsokra, így azt csak munkagéppel tudták levinni a pályáról.
Hirdetés
Hamilton autóját a 6. körre fordulva le is takarították, így folytatódhatott a verseny. Előzetesen a kétkiállásos stratégia tűnt észszerűnek, ennek megfelelően Sainz váltott is 21. körben. Riválisai viszont csak néhány fordulóval később tették meg mindezt, az ő esetükben már egyértelmű volt, hogy nem terveznek a kötelezőnél többször a boxba hajtani. Miután az élmezőnyből mindenki letudta a maga cseréjét, Leclerc simán elhúzott az első helyen, mögötte viszont Sainz tűnt fel. A spanyol a második etapja elejét keményen megnyomta, így simán elévágott Verstappennek. Az utóbbi futamokon rendre a McLaren rendelkezik a legjobb gumikopással, ezt pedig Ausitnban is megmutatták. Norris és Piastri is jóval később érkeztek a boxutcába, mint az élmezőny többi tagja. Többek között ennek is köszönhető, hogy a brit a 42. körre utolérte a kopottabb abroncsokon haladó Verstappent. A címvédő viszont okosan védekezett, így a McLarennek az 51. fordulóig nem volt valós esélye az előzésre. Az említett körben viszont sikerült közel férkőznie Norrisnak, de Verstappen résen volt, és védte a belső ívet. Mindketten annyira későn fékeztek, hogy lesodródtak a pályáról, a McLaren pedig csak pályán kívül tudott a Red Bull elé keveredni. A felügyelők azonnal vizsgálatot rendeltek el, végül 5 másodpercre büntették a britet, mivel álláspontjuk szerint a kanyar csúcspontjáig nem került egyértelműen riválisa elé.
Hirdetés
Bár a futamon kétségkívül Leclerc mutatta az egyik legmeggyőzőbb teljesítményt, a középmezőnyben is akadtak kiemelkedő alakítások. A két szezonközi beugró, a Ricciardót váltó Lawson és a Sargeant helyét átvevő Colapinto egyaránt pontot szereztek. Előbbi top 10-es helyezésének köszönhetően fordulhat elő, hogy a 20 fős bajnokságban Valtteri Bottas a 23. helyen áll 0 ponttal. Szintén említést érdemel Russell teljesítménye is, hiszen a szombati törést után a boxutcából rajtolt, majd a futamon egy 5 másodperces időbüntetést is összeszedett, végül hatodikként intették le, miután az utolsó körökben megelőzte Pérezt. A Ferrari meglepetésszerű kettős győzelme még szorosabbá tette a konstruktőri világbajnokságot. A nagydíjon megszerezhető 44 pontból ugyanis 43-at a vörösök szereztek meg (a leggyorsabb kört Ocon futotta meg a top 10-en kívül), ezzel szemben az előttük lévő Red Bull csupán 21 egységet zsebelt be. A csapatok ranglistáját még mindig a McLaren vezeti az energiaitalosok előtt 40 ponttal, a harmadik helyen a vörösök mindössze 8 egységgel elmaradva. Az utolsó öt fordulóban tehát kulcsfontosságú lehet a versenyzőpárosok kiegyensúlyozott jó teljesítménye, ebből a szempontból pedig messze a Red Bull áll a legrosszabbul, hiszen Sergio Pérez továbbra is jelentősen elmarad az élmezőnytől - Austinban közel fél percet kapott saját csapattársától.
A vb-pontversenyek állása 19 hétvége után (még 5 van hátra)
Pilóták Pontszám Csapatok Pontszám
1. Verstapen 354 1. McLaren 544
2. Norris 297 2. Red Bull 504
3. Leclerc 275 3. Ferrari 496
4. Piastri 247 4. Mercedes 344
5. Sainz 215 5. Aston Martin 86
6. Hamilton 177 6. Haas 38
7. Russell 167 7. RB Honda (VCARB) 36
8. Pérez 150 8. Williams 17
9. Alonso 62 9. Alpine 13
10. Hülkenberg 29 10. Sauber 0
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?