Egyes standokon az autók összértéke lazán meghaladta az 1 millió eurós összértéket
A Covid éveiben félő volt, hogy az autószalonok már többé nem tündökölnek régi fényükben, hiszen az elmaradó rendezvények megmutatták, ezek nélkül is képesek a gyártók megszólítani a célközönségüket. Párizs valamelyest erre rácáfolt, hiszen szinte az összes nagynevű márka saját standot állított. Persze akadtak nagy hiányzók: nem volt Cupra, Hyundai, Mercedes, Nissan, vagy épp Suzuki stand sem. Viszont bőven találtunk így is érdekességet, sőt, több márka itt tartotta egyes modellek világpremierjét, vagy hozta el a néhány hete, esetleg napja megvillantott típusokat. Az alábbiakban ezekből láthattok egy válogatást!
Kezdjük rögtön a legszürreálisabb teremtménnyel, a Tesla Cybertruckkal
Az amerikai vonalon maradva a Cadillac is állított saját standot, hiszen hosszú kihagyás után visszatérnek Európába, igaz, Magyarországon nincs szó a képen látható Lyriq bevezetéséről
Régi nagy klasszikusokból sem volt hiány: egy kereskedő standján a Ford GT40
Ugyanitt egy 2000-es évek eleji Jordan F1-es autó, amelyet Jarno Trulli vezetett
A Mercedes-AMG GT Black Series szintén rendelkezik F1-es referenciával, hiszen jelenleg ez a sorozat egyik biztonsági autója
Na, de nézzük az itt debütáló újdonságok egy részét. Például az első világító emblémával ellátott Renault, a 4-es
A franciák standján az elektromos Twingo koncepció is felbukkant, amelynek szériagyártásra érett változata 2026-ban mutatkozik be
De itt volt az Emblème hidrogénes koncepció is
A Renault sportos márkájának számító Alpine is külön standot kapott, ahol kiállították az A110 R Ultimate sportautót is
Csakúgy mint az R5 sportos testvérét, az A290-et. Ebből ráadásul a Premiere Edition első példányát
A Kia standján az egyik legérdekesebb modell a ráncfelvarrott EV6 volt
Az Audi itt mutatta meg először a Q6 e-tron Sportbacket
A Citroën a C5 Aircross koncepciót premiereztette Párizsban
Az Alfa Romeo kiállította a 33 Stradalét, amelyből mindössze 33-at gyártanak
Kisebb WEC (hosszútávú autóverseny) szekció is felbukkant. Az sorozat egyik képviselője a BMW Hypercar-ja, az M Hybrid V8 volt
Vele átellenben már a Peugeot 9X8 feszített, ebből is a módosított verzió, amelyre hátsó szárny is kerül
És szemmagasságban az Audi is kiállított egy Hypercart
A szimulátorosok is tudtak miben gyönyörködni. Ez az F1-es versenyautóra hajazó kasztni "menet közben" mozog, így próbálva még élethűbb élményt adni. Sajnos ezt nem lehetett kipróbálni, pedig épp a Hungaroring volt terítéken
Bizony, és emellett még vagy 100 izgalmas autó van kint, mint az Espace F1 a Matra múzeumból, egy sor izgalmas filmes autó egy dél franciaországi múzeumból, egy autótörténeti kiállítás vagy 100 szimulátor (köztük jópár gyári, pl Alpine vagy az Audi standján), meg olyan is amit egy F1 autóba építettek be (amit ti is posztoltatok), körbe véve vagy két tucat panorámaképernyős szimulátorral.
És végre igazi autómárkák, akinél lehet árajánlatokat szerezni és tárgyalni. Az Alfa standon pl igazi Lavazza kávét szolgálnak, de mindenki kiépített tárgyalókat és van teszt központ is.
Ha valakinek csak munka után fér bele akkor vannak hosszú estés napok amikor este 9ig nyitva vannak (lásd mind Brüsszel).
https://egzostive.com/the-paris-car-show-returned-with-a-bang/
Szóval az autószalonok kora visszatért…
„Igazi” Lavazza? De hát az az egyik legolcsóbb szupermarket kávé amit kapni lehet.
Te se nagyon vagy képben. A világ egyik legnagyobb kávégyártója, az olasz piacot pedig simán dominálja, és pl 2015-ben Milánói expo hivatalos kávészállítója volt az olasz pavilonban. Szóval ennyire igazi olasz.
Biztos kapsz Lavazzás kávét szupermarketben, sőt nekünk néha van itthon a Goerge Clooney-s rendszerhez (kb annyi mint az eredeti ), csak ezeknek nem sok közük van az igazi nagy nyomású presszógépben készült kávéhoz…
A Fiat Panda is dominálja az olasz piacot, mégsem szokás rá úgy hivatkozni, hogy az egy „igazi” olasz autó, ínyenceknek. Pedig lehet, hogy érdemes volna, mert elég sokat elárul az olasz valóságról.