Visszatáncol az Alfa is: maradhatnak a benzinmotorok!

A következő Giulia és Stelvio is készülhet belső égésű erőforrással

3 éve az Alfa Romeo kijelentette, 2027-től kizárólag villanyautókat értékesítenek a fontosabb piacokon, a Párizsi Autószalonon viszont árnyalta a korábbi kijelentést a márka vezérigazgatója.

2021 augusztusában az Alfa Romeo nagyszabású bejelentést tett, amelynek értelmében a cégcsoporton belül ők állnak át először kizárólag villanyautók értékesítésére - már 2027-től. Azóta sokat változott az elektromos járművek megítélése, és ezt minden jel szerint az olasz márka vezetősége is érzi. A leköszönő vezérigazgató, Jean-Philippe Imparato arról beszélt a Párizsi Autószalonon az Auto Express portálnak, hogy szerinte mindez nem fog megtörténni.
Hirdetés
Az 58 éves szakember hozzátette, utódja, Santo Ficili rugalmasabb a hajtásláncokat illetően. Véleménye szerint ha a tisztán elektromos Giulia és Stelvio nem hozza a várt eladási számokat, akkor több mint valószínű a belső égésű motorral szerelt verziók bevezetése. Imparato kijelentése műszakilag megoldhatónak tűnik, hiszen a szóban forgó modellek következő generációja a STLA Large padlólemezre fog épülni, amely a már bemutatott Dodge Charger alapjait is adja.
A tervek szerint a következő generációs Stelvio jövőre debütál, míg a Giulia új nemzedékének premierje 2026-ban esedékes. Imparato az Autocarnak nyilatkozva azt is elárulta, hogy 2027-re is terveznek egy újdonságot, amely az eddigieknél is nagyobb városi terepjáró lehet. A SUV-ot főként Észak-Amerikába szánják, de Európában is megjelenhet - a két megnevezett modellhez hasonlóan tisztán villanyosként és belső égésű motorral hajtottként is.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?