Beárazták itthon a frissített Kia EV6-ot!

Magyarországra is megérkezett a nagyobb aksival kínált Kia EV6

A villanyautók körében itthon is népszerű EV6 finoman átszabott külsővel, nagyobb akkumulátorral, és gyorsabb töltéssel érkezik hazánkba. Mutatjuk, mennyit kérnek a frissített modellért!

Megjelent a Kia magyar honlapján a ráncfelvarrott EV6 árlistája, amely tartalmazza a nagyobb hatótávval kínált villanyautó árát is. Hogy pontosan mi változott a frissítéssel, arról korábban itt írtunk bővebben. Továbbra is három felszereltségi szinttel és ugyanennyi hajtáslánc opcióval rendelhető a modell. A belépő szintet a 170 lovas, hátsókerék-meghajtású EV6 jelenti Air csomagban, amelynek indulóára 18 749 000 forint. Ugyanezzel a motorral az Earth felszereltséggel is elérhető a típus, viszont így már minimum 19 649 000 forintot kell érte fizetni. A csúcsmodell 325 lóerővel érkezik, ehhez már a nagyobb, 84 kilowattórás akkumulátor jár (a 170 lóerőshöz csak 63-as telep érhető el). Air felszereltséggel 21 349 000 forinttól indulhat a konfigurálás, az Earth 900 ezer forintos ugrást jelent, míg GT-Line alapára 23 549 000 forint.
Hirdetés
Az elérhető extrák listája nagyban függ a felszereltségi szinttől. A legborsosabb felárat a GT-Line-hoz rendelhető Premium Vision pakkért számolják fel, amely többek között a HUD-ot, a holttérfigyelőt, vagy épp a kamerarendszert foglalja magába - kereken 1 millió forintért. A napfénytető további 300 ezer forintot kóstál, de a képeken szereplő matt fényezésért is elkérnek 695 ezret, így a fullextrás EV6 können elszaladhat 26 millió forint környékére.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?