Ez nem egy SUV, ez egy enyhén megemelt Volkswagen Polo
Először is tisztázzuk a tényt: napjainkra már teljesen más jelentéstartalommal bír a SUV kifejezés, mint amire valójában létrejött. Európába lényegében alig jutottak el azok az igazi SUV-ok, amelyeknek a divatja az USA-ban indult. Tudom, az autógyártók sokszor ezt a kifejezést kommunikálják a legkisebb megemelt modellről is, de ez megtévesztő lehet. A SUV, avagy Sport Utility Vehicle a szótár szerint valamiféle haszonjárművet jelent, de leginkább többcélú járművet. Ez a leírás aligha húzható rá a mindösszesen 3,7 méter hosszú Toyota Aygo X, vagy az alig 1,2 tonnás Volkswagen Taigo attribútumaira. A műfaj története végtelenül bonyolult, de engedjétek meg nekem, hogy a végletekig egyszerűsítve felvázoljam az alapokat. A történet a '70-es és '80-as évekig visszanyúlik az Egyesült Államokban. A kategória azt követően született, hogy a felhasználók elkezdték családi, szabadidős, illetve városi használatra befogni a platós kisteherautókat és az eredetileg katonai célokra tervezett terepjárókat. A trend népszerűsége egyre nőtt, olyannyira, hogy sokaknak maga a plató vagy a katonai részletek váltak feleslegessé, a gyártóktól pedig jött a válasz többek között a Jeep Wrangler, a Chevrolet Blazer, vagy mondjuk a Ford Bronco, később pedig például a GMC Yukon és Ford Explorer képében. Ezek lényegében pickupok voltak, plató helyett hatalmas csomagtartóval, vagy extra ülésekkel.
Két ős-SUV a '70-es és '80-as évek Amerikájából: Balra a Chevrolet Blazer, jobbra pedig a Bronco II látható
Ráadásképp a fent említett járművekre lazább környezetvédelmi elvárások is vonatkoztak, hiszen a törvény szemében haszonjárműként léteztek, ami az autóiparnak is jól jött. A gyártói reakció egy népszerű szegmens további népszerűsítése lett, hiszen így drágább autókat árulhattak, lazább környezetvédelmi elvárások mellett, ami egyértelműen pozitív, ha a profitot nézzük. De mégis hogyan lehet egy ilyen járműkategóriát tovább népszerűsíteni, magyarán rávenni a kisebb modellek iránt érdeklődő vásárlókat, hogy valami jóval nagyobbat és drágábbat vegyenek?
Hát persze, hogy a biztonságérzetük manipulálásával.
Ekkor kezdték a gyártók elhitetni a vásárlókkal, hogy ezek a nagyobb autók minden téren biztonságosabbak, a tévhit pedig a mai napig tényként él sokak fejében. Hogy ez miért tévhit még mindig, arra még később visszatérünk, a '80-as és '90-es években azonban még rosszabb volt a helyzet, akkor egyenesen nagyobb veszélyt jelentettek ezek az autók az utasaikra nézve a kisebb konkurenseiknél.
Íme egy GMC Yukon, az első igazi családi SUV-ok nemzedékéből
Mert bár a nagyobb és nehezebb karosszéria, illetve a magasabb üléspozíció egy balesetben valóban valamelyest magasabb túlélési esélyt jelent, ám a biztonság nem csak ennyiből áll. A magasabb tömegközéppont ugyanis jóval borulékonyabbá tette a korai SUV modelleket, ami már a prototípusok előzetes tesztelése során kiderült.
Bár a mérnökök szinte minden márka esetében javasoltak valós megoldásokat, több gyártó inkább módosította a tesztkövetelményeit, hogy ne derüljön fény a hibára.
A legismertebb példa erre a Ford Bronco II esete, hiszen ennél a modellnél borult ki először a bili, sajnos szó szerint. A hatóságok és a jogászok ugyanis gyorsan felfedezték a mintát a borulásos baleseteket elemezve, elsöprő többségben a biztonságosabbnak reklámozott SUV modellekkel álltak fejre a sofőrök. 1991-ben követte a trendet az Explorer is, alább láthattok egy videót arról, hogy mennyire biztonságos valójában a modell.
Amikor kitörtek a különböző borulós botrányok, a gyártók magabiztosan küzdöttek a jogászok és az elégedetlen vásárlók hadával, majd sorra születtek a legalább ellentmondásos, néha egyenesen problémás ítéletek, főként az autóipari gigacégek javára. Persze, a későbbi modellek futómű-módosításaival, a szélesebb nyomtávokkal és az ESP rendszerekkel sokat javult a helyzet, ám
a mai napig SUV modellek vezetik a leginkább borulékony autók listáját, főként azért, mert a fizikát nem lehet teljes mértékben kiiktatni a képletből.
Az új évezred azonban új problémákat hozott a SUV szegmensnek, az egyre szigorúbb környezetvédelmi elvárások rengeteg országban a személyautókkal helyezték egy kalapba ezeket a modelleket.
Egészen véletlenül éppen ekkor kezdődött az úgynevezett crossover SUV - magyarra fordítva
"keverék", vagy
"öszvér" SUV - modellek elterjedése, amelyek SUV-nak néznek ki, de valójában nem azok. Nincs létraalváz, így búcsút inthetünk az ezzel járó valódi terepképességeknek és elpusztíthatatlanságnak is, helyette műszakilag egy kevésbé takarékos és valamivel tágasabbnak ható személyautót kapunk. Cserébe a tömeg és a környezetvédelmi lábnyom, valamint a fejlesztési, illetve gyártási költség sem sokkal magasabb egy átlagos személyautónál, és ami a legfontosabb: úgy néz ki a végeredmény, mint egy SUV.
A crossoverek és a SUV-ok között sokszor nehéz különbséget tenni, a Kia Sorento első generációja (balra) például egy létraalvázas SUV, míg a korabeli Hyundai Santa Fe (jobbra) egy önhordó karosszériás crossover
Az intenzív reklámkampány persze folytatódott, ezekkel a kisebb és valamelyest ésszerűbb modellekkel pedig már Európába is be lehetett törni: egyre több gyártó próbálta ki és vitte sikerre a SUV-ként reklámozott, igazából crossover modelleket az öreg kontinensen. Az eredetileg nagyobb biztonsággal és magasabb üléspozícióval hirdetett járművek népszerűsége azonban akkor szaladt meg igazán Európában, amikor elkezdtek még öszvérebbek lenni a hétüléses egyterűk szegmensébe is betörve. Ezzel persze az egyetlen probléma, hogy általában az, ami mindenre jó, semmire sem jó igazán. Az így született, hétüléses crossover modellek ugyanis közel sem olyan jó terepjárók, mint egy pickup, még véletlenül sem annyira praktikusak és kényelmesek, mint egy egyterű, és sajnos nem is olyan jó autók, mint egy hétköznapi személygépkocsi. Kinek ideális egy ilyen modell? Annak, aki használja az autóját olyan kavicsos, murvás burkolatlan utakon, ahol szüksége lehet a nagyobb hasmagasságra, de valódi terepre sohasem megy vele, mindemellett néhanapján be kell ültetnie ötnél több embert az autóba, ám nem annyiszor, hogy teljes értékű ülésekre és még valamennyi fennmaradó csomagtartóra is szüksége legyen. Ja, és a megnövekedett fogyasztás, valamint fenntartási költség sem zavarja. Nem tagadom, létezhet a fent bemutatott vásárló, ám biztosan jóval kevesebben vannak, mint ahány ilyen autó jár az utakon manapság.
Ég és föld egymáshoz képest ez a három járműkategória, mégis szinte minden gyártó megpróbálta őket összevonni
A népszerű európai crossover recept: egyterűnek kicsi, terepjárónak alacsony, a hagyományos autók között viszont nagy és nehéz, de legalább mindenre jó egy kicsit
Mindeközben már előre hallom a sértődött kommentelők haragját:
"dehát a biztonság, a kényelem, és így tovább!" És félreértés ne essék, nem szeretnék én bántani senkit, sőt, engem tényleg nem zavar, ha te kellő utánajárás után egy ilyen jármű mellett döntesz, mindenkinek a magánügye, hogy mivel jár. Én csak azt szeretném, hogy tévhitek helyett valós érvek mentén döntsetek így. Az első ilyen tévhit még mindig a biztonság. Merthogy a SUV modellek nem feltétlenül biztonságosabbak a hétköznapi autóknál. A méreteikből és nagyobb tömegükből adódó téves biztonságérzetet már részben érintettük: ha megtörténik a baj, akkor valóban többet véd a nehezebb karosszéria, ám ez csak a közlekedésbiztonság egy kiragadott szelete.
A sors iróniája viszont, hogy éppen ezekkel az autókkal a legnehezebb elkerülni a bajt.
Itt tér ugyanis vissza a képbe az a fránya fizika, és főként a tehetetlenség törvénye: ha valami másfélszer, netán kétszer olyan nehéz, akkor jóval több munkavégzésre lesz szükség ahhoz, hogy irányt változtasson. Napi szinten tapasztalom az ilyen autók tesztelésekor, hogy mennyivel kevésbé mozgékonyak, mennyivel nehezebb korrigálni velük, és hogy mennyivel problémásabb mondjuk egy hirtelen kikerülőmanővert végrehajtani bennük. Persze, ha nem ülnék akár hetente más és más autókban, akkor valószínűleg nekem sem tűnne fel ilyen egyértelműen a minta, de sajnos általában ha egy balesetet éppen csak el tudnál kerülni egy Dacia Sanderóban vagy egy Volkswagen Polóban, azt szinte biztosan nem fogod tudni elkerülni egy X5-ös BMW-ben vagy egy Audi Q8-ban. Az alábbi törésteszt azonban további érdekes információkkal is szolgál: jól látszik, hogy egy nagyobb autó valóban többet véd, ám a jóval kisebb Kia Forte szedánban sem érte halálos erejű ütés a tesztbábut.
Ennél sokkalta érdekesebb azonban, hogy egy régen tervezett és egy modern autó között mekkora a különbség: hiába azonos korú a két modell az alábbi videóban, az ezüst színű Nissant nagyjából 10 évvel ezelőtt tervezték, így magyar viszonylatban kimondottan modern autónak számít, míg a vörös szedán a '90-es évek elején mutatkozott be először. Ha tehát a biztonság az elsődleges szempont, akkor a lehető legnagyobb autó helyett a lehető legmodernebbet érdemes választani az adott keretből. A karosszéria merevsége terén az ezredforduló előtti néhány év jelentett igazán nagy lépést, ám azóta is folyamatos a fejlődés, míg a modern biztonsági eszközök ugrásszerű javulása az utóbbi 10 év hozadéka.
Visszatérve viszont a SUV modellekhez: kívülről fújom már én is az örök érvet, miszerint a magasabb üléspozíció miatt jobban belátod az utat. Ami ismét csak részben igaz, hiszen egy magasabb autóban valóban messzebbre láthatsz el, ám az autó körüli holttér lényegesen megnő. Az akár 10-15 centivel megemelt motorháztető és övvonal, a vaskosabb oszlopok, illetve a robusztusabb tükrök súlyos négyzetméterekkel növelik meg az autó körül azt a területet, amit egyáltalán nem látsz be a sofőrülésből, így nem is veszel tudomást arról, ami ott történik. Kérdés persze, hogy kinek mit fontosabb látni: a messzeségben a tájat és a hosszú másodpercek múlva érkező szembejövőt, vagy mondjuk az autó mellett sétáló kisgyereket a parkolóban, netán a külső sávban melletted haladó motorost, akire épp rá készülsz húzni a kormányt. Mindez nem vicc: valós statisztikák bizonyítják, hogy a SUV-ok és pickupok jóval több halálos kimenetelű gázolást eredményeznek, részben a nagyobb holttér miatt, részben pedig azért, mert a nagyobb hűtőrácsok és magasabb motorháztetők nem az emberek lábát találják el ütközéskor, hanem a felsőtestet. Talán nem kell biológus professzornak lenni, hogy egyértelmű legyen, melyik esetben magasabb a túlélési esély:
az IIHS 2023-as adatai szerint 45 százalékkal nagyobb a halálos kimenetelű gázolás valószínűsége a szándékosan magasra húzott orrú SUV modellek esetében.
17 gyerek foglal helyet az autó előtt, a sofőr szemszögéből egyet sem látni (Fotók:kidsandcars.org)
Jöjjön viszont a felüdülés: lehetséges, hogy te egy SUV-nak, netán crossovernek hirdetett modellel jársz, és a fentiek közül semmi sem igaz az autódra. Egyre népszerűbbek ugyanis a városi kisautókból faragott crossoverek, amelyeket a kerékíveknél körbeműanyagoztak, enyhén megemeltek, ám lényegében továbbra is városi kisautók maradtak, más dizájnnal. Amikor már nem is az a cél, hogy úgy nézzen ki, mint egy SUV, hanem csak annyi, hogy úgy nézzen ki, mint ami úgy néz ki, mint egy SUV. Ilyen például a Volkswagen Taigo, a Kia Stonic, a Dacia Sandero Stepway, a Renault Captur, a Toyota Aygo X, a Peugeot 2008 és hasonlók. Persze, az adott autó alapjául szolgáló, műszakilag szinte azonos modellhez képest valamelyest magasabb az üléspozíció, de legtöbbször egy magasabb kompakthoz, netán egyterűhöz hasonlítva már alacsonyabban ülsz, ezen kívül pedig csak a látvány a különbség. Az ilyen mini-SUV-ok, legkisebb crossoverek a lemezek alatt tényleg hétköznapi személyautók, valamelyest drágábban, a megnövelt hasmagasság miatt pedig valamelyest nagyobb fogyasztással.
Még az Audi SQ8 sem igazi SUV: a pontos terminológia szerint ez is csak egy hatalmasra pumpált crossover
A konklúzióm tehát a következő: valóban nagyon jó dolog, hogy SUV-okkal járunk, csak épp nem nekünk, hanem az autógyártóknak és úgy összességében az autóiparnak.
Szinte minden crossovernek akad ugyanis műszakilag közel azonos, hagyományos formájú változata, általában súlyos százezrekkel, akár milliókkal olcsóbban, a különbözetet pedig már rögtön a vásárláskor kifizeted, lízing esetén kamatostól. Ezt követően rengeteg szerviz (sokszor a márkaszervizek is) más óradíj-kategóriába sorolják a SUV és crossover modelleket, így drágább lehet a garancia megtartásához kötelező, illetve az azt követő karbantartás is. És akkor arról még nem is esett szó, hogy ezeken a járműveken gyorsabban kopik a gumi, nagyobb terhelést kap a futómű, és így tovább. Mivel minden egyes tesztautóval szinte azonos körülmények között 200 kilométernyi autópályázással kezdek, ezért azt is nyugodtan kijelenthetem, hogy méretosztálytól és motortól függően fél és másfél liter közötti fogyasztáskülönbség figyelhető meg a műszakilag szinte azonos, ám
"crossoveresítés nélküli" modellek javára, a legnagyobb crossoverek és a valódi SUV-ok pedig akár 4-5 literrel is fogyaszthatnak többet a hatalmas homlokfelület, jelentős tömeg és a komolyabb erőforrás miatt egy hasonlóan tágas kombihoz képest. Összköltség terén mindez jól érezhető tétel egy átlagos magyar családnak: évente néhány százezer, esetleg félmillió forint, ami az autó mondjuk 5 éves birtoklása alatt akár másfél-kétmillió forintra is rúghat.
A Touareg R újkorában zöld rendszámot kapott a 11 literes autópályás fogyasztás mellé. Tényleg megéri egy 3,0 literes V6-ossal tolni magunk előtt a levegőt?
Tudom, szinte már klisé, ha egy újságíró, kutató vagy tudós felemeli a hangját a SUV és crossover modellek ellen, és persze felmerülhet a kérdés, milyen alapon tudhatnánk jobban? Végülis csak ez a munkánk! Éves szinten nagyjából 50 és 100 közötti különböző autó kormánykereke akad egy hozzám hasonló újságíró kezébe, az pedig tán megfelelő összehasonlítási alap, nem?
Ugyanakkor nem az a dolgunk, hogy rábeszéljünk, vagy lebeszéljünk egy-egy konkrét autóról. Ha valaki a fentiek tudatában is egy SUV vagy crossover mellett dönt, egészségére. Én nem irigylem a pénzt az autóipar zsebéből, illetve a baleseti statisztikák sem fognak visszatartani attól, hogy autóba üljek vagy kerékpárra, netán motorra pattanjak a jövőben. Sőt, azt sem tagadom, hogy lehetnek előnyei is ezeknek a monstrumoknak, csak épp minden bizonyíték arra mutat, hogy egy átlagos felhasználó számára jóval több a hátrányuk. De egy biztos! Az autóiparnak még mindig nagyon jó, ha továbbra is a magasabbra emelt, robusztusabbnak tűnő, illetve ami a legfontosabb, drágábban eladható és fenntartható autó előnyeit élvezzük teljesen egyedül ülve a nagyvárosi dugó közepén. Szóval nekem/nekünk már csak egy kérdésem marad: megéri?
Te miért jársz megemelt autóval? Várom a válaszokat a kommentmezőben!
Jó írás! Még annyi,hogy jobban átlátják a forgalmat a SUV vezetők?
Hogyan,amikor már elöttük,mögöttük mellettük is SUV ok vannak????
A cikk logikáját követve legjobb a gokart: nincs holttér, kicsi a tömege, nem borul fel könnyen, keveset fogyaszt. Persze ez csak vicc. Szerintem nem lehet és kell az almát a körtével hasonlítani, más-más kategória városi terepjárót illetve egy sedan. Arról olvasnék cikket, hogy mi értelme van ilyen erős motorokat rakni kocsikba, amik jóval a megengedett sebességhatár feletti végsebességre képesek. Múlt század közepének autói 60 – 75 lóerősek voltak. Gyengébb autóval kevesebb lenne a baleset is, hiszen a legfőbb baleseti ok a sebesség túllépése.
Az az idő még messze van – hogy sőt szerintem soha nem is lesz – hogy előttük, mellettük, mögöttük is SUV ok legyenek, (persze lehet ilyen helyzet) mert nem tudom az autók SUV – sedan arányát, de saccolom, hogy még sokkal több az úton a sedan. Sedan is lesz mindig és SUV is, tehát sokáig lesz még előny a SUV ból jobban átlátható forgalom.
Szerintem mindenki járjon olyan kocsival, amilyennel akar, amilyen neki megfelel. Én a kombikat szeretem, egyik kollégám szerint a szedan a legszebb forma, a harmadik meg a SUV-ot szereti. Nem gondolnám, hogy egymást kellene győzködni. Mindenkinek más a fontos, van akinek a biztonság, van akinek a fogyasztás, van akinek a nagy csomagtartó, de olyan is van, akinek az autó színe a lényeg. Mindenki más és így van ez jól. Az sem jó kérdés, hogy megéri-e? Hiszen nem mindenkinek ez a legfontosabb kérdés. Mint ahogy azoknak a cikkenek sincs semmi értelme, hogy mondjuk x vagy y koreai vagy japán vagy kínai vagy bármilyen autó ugyan azt tudja fele áron, amit az aktuális Merci. Pontosan tudom a Mercis ismerősömről, hogy eszébe sem jutna egy másik márka kereskedésébe bemenni, hiszen ő elégedett a Mercivel, nem baj ha többe kerül.
Amikor még Európába nem érkezett meg a SUV “mánia”, és ritkán láthatott az átlagember az utakon terepjárót, akkor nagyon sokan így reagáltak rá. Aaaa, mekkora, és milyen brutális, durva, és menő.
Több kutatás is kimutatta, hogy az átlag autós az alapján dönt, hogy mennyire tetszik neki kívülről az autó . Amennyiben már döntött arról, hogy melyik márka a nyerő számára.
Terepjárót nem vesz magának, mert sokkal sokkal drágábbak, mint a hétköznapi személyautók. Aztán megjelennek a brutál, vagány, magasépítésű autók, amik kívülről terepjárók, de, ami a legfontosabb, belülről kényelmes, tele extrákkal. Tulajdonképpen, ugyan azt tudja mint egy szedán, csak sokkal brutálisabban néz ki. Az autósújságírók a tv- ben, és mindenhol utálják, mert a kombikban nagyobb a hely, és a magasépitésük miatt, hiába erősebbek, nem tudnak olyan köridőt menni, mint egy sportosabb szedánnal, vagy kombival. Ezek jó érvek. Viszont a legtöbben, használati tárgyként tartják az autóikat. Jól nézzen ki, ami szubjektív. Naponta használva, sokszor kell ki-beszálni az autóba, és nagyon nem mindegy, hogy rendszeresen a mélybe kell leülni, majd felálni, és ezt ismételni naponta sokszor, pláne 45 év felett. Amikor havonta jár az ember külföldre, vagy egyszerűen csak hosszú utakra, sokkal kényelmesebb úgy ülni, mint egy széken, nem pedig a lábunkat előre nyújtva, a testünk súlya, a gerincoszlopunkra nehezedve. Pláne 185cm felett. Épp ezért egyetértek az előttem szóló emberrel, amennyiben, mindenki tudja, hogy számára mik a prioritások , amikor autót választ magának.
Azt még hozzátenném, hogy nekem még nem volt SUV-om. 2005 ben egy kölcsön egyterűvel mentem Németországba, és ledöbbentem, hogy mennyivel kényelmesebb hosszútávon, mint egy sedán. Ahogy fentebb írtam, nem kellett a “földre” ülnöm, és mivel nagyobb volt a fotel, és nem előre nyújtott lábbal kellett vezetnem, egyszerűen sokkal jobb volt minden téren . A szedán autómmal, ha levezettem egyben 250, vagy több km-ert, egyszerűen elfáradt a hátam, és nem éreztem magam komfortosan. Ez egy oktávia volt, amibe nagy a hely, de a c-max hoz képest, teljesen más a felépítése. A c-maxal 1400 km-ert vezettem egyben le, és, csak simán álmos voltam. Azóta, csak is egyterű autóm volt, van. Sajnos , mivel megszűntek, (a dobozosból “egyterűvé” változtatott autókat inkább hagyjuk) részben a SUV ok miatt is, legközelebb kénytelen leszek én is valamelyik divat SUV ot választani, mert számomra fontos a fentebb említett kényelmi formák, és még mindig közelebb áll az egyterűhöz az SUV, mint egy szedán. Sőt, nemrég egy tusonnal mentem kölnbe, és kényelmi szempontból ugyan olyan jó volt, mint bármelyik egyterű.
Figyi, ennek mi értelme van hogy leírtok egy rakás marhaságot egy cikkben, és ha valaki mást mond azt kitörlitek?
Ha megtanulod, hogyan kell rágalmazás és sértegetés nélkül kifejezni a véleményedet, akkor nem lesz szükség moderálásra.
Azért, mert hétülésesben nincs más 🙁 De tényleg.
Nagyon szeretnék újra valódi egyterűt, három külön üléssel a második sorban, de senki nem gyárt már.
A haszongépjárműből alakított hétüléseseknek sem kisebb a homlokfelülete, viszont a második sorban ülőknek minden szempontból kevésbé komfortosak mint egy személyautó, szóval azok sem jelentenek megoldást.
Sok autós oldalon olvastam már vitákat a sedan – suv vitáról, úgy mint pl. a benzin – diesel motor vitáról is. Természetesen soha nem lehet eldönteni, hogy melyik a jobb, valóban mindenki maga tudja, hogy neki mi a tökéletes. De a világ változik és mi is változunk, én pl. 65 év fölötti vagyok, eddig csak szigorúan diesel és sedan párti voltam, kézi váltóval, nem is tudtam elképzelni, hogy valaha más autóm legyen. Erre most, két éve van egy benzinmotoros automata váltós suv-om. Barátaim nevetnek rajtam, hogyan jutottam ide. Úgy, hogy kipróbáltam egy ilyet és nagy különbséget éreztem kényelemben, üléspozícióban, ki-és beszállában, hosszú távú utazásban. Így megtörtént a nagy váltás. Persze én megértem a sok ellenérvet is, de nekem pl. ez(ek) volt a fő szempont és nem bántam meg.
Hogy miért járok ilyennel?
Azért , mert a munkahelyemen megszoktam és megszerettem a magasabb üléspozíciót.
És a cikk állításaival szemben ez egy olcsó, könnyű, keveset fogyasztó autó.