Dobozos Daciával duplázott: 117 ezer forintos bírságot kaphat

Egy Dacia és egy Audi a hét "sztárfotóin" Bács-Kiskun vármegyében

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ezúttal sem telt el hét extrém száguldozók nélkül Bács-Kiskun vármegyében. A rekorder egy Audi sofőrje lett, aki kis híján megtriplázta a megengedettet, de a dobozos Dacia vezetője is jókora bírságra számíthat.

Bizonyos szempontból szerencsés helyzetben vannak a múlt héten lefülelt extrém száguldozók, hiszen ha augusztus végén követték volna el a gyorshajtást, már jóval többe kerülne nekik. A július 31-én közzétett Magyar Közlönyben ugyanis kihirdették az megemelt bírságok összegét, amelyek ide kattintva olvashatóak. Hogy pontosan mennyit is drágulnak a büntetések, azt az alábbi két példán is remekül lehet szemléltetni.
Hirdetés
Arányaiban a nagyobb kihágást az Audi sofőrje követte el, ugyanis Solt belterületén a megengedett 50 km/óra helyett 142-vel száguldott - vagyis majdnem a triplájával. A jelenleg érvényes szabályozás szerint ilyen esetekben a 75 km/óránál nagyobb mértékű gyorshajtás a maximális 390 ezer forintos bírságot vonja maga után. Augusztus közepétől ugyanezen kihágásért már 468 ezer forintot fog elkérni a hatóság. A Dacia vezetője 60-as táblánál nyomta a pedált 124 km/óráig, ez pedig "csak" duplázást jelent, amelyért jelenleg 117 ezer forintot kell befizetni a közösbe. Szűk két hét múlva viszont már ez is drágább lesz, hiszen 140 ezerre módosul az ehhez hasonló gyorshajtások bírsága.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?