Ez lehet a Kia következő nagy dobása a Ceed utódjaként?

Európára is célozhat a Kia a K4 modellel, bár egyelőre mindent tagadnak a koreaiak

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Németországi közúti teszteken látták a Kia egyik új, globális modelljét, ami tökéletes lehetne a Ceed utódjaként Európának is, ráadásul már a nyugdíjazás is időszerű a jelenleg futó, 2018-ban bemutatott modellnek.

Hiába öregebb a Ceed modellcsalád a legtöbb konkurensénél, még mindig éves szinten 60 ezer példány felett ad el belőle a Kia. Éppen ezért senkinek sem volt gyanús, hogy még mindig nincs hír utódlásról, pedig legkésőbb 2026-ban már egy teljesen új modellt kellene, hogy áruljanak a koreaiak. Aztán hirtelen minden megváltozott, amint felbukkantak Németországban a Ceed globális alternatívájának tesztpéldányai. A K4 ugyanis a Ceed méretosztályába tartozik, ám Európán kívül értékesítik, a két modell összevonása - azaz pontosabban a kevésbé profitábilis modell beszántása - pedig egyáltalán nem tűnik rossz stratégiának üzleti szempontból.
Hirdetés
A K4 ráadásul egy teljesen új modell, ami klasszikus ötajtósként, illetve Skoda Octavia-szerű, szedánnak álcázott, nyújtott csomagterű ötajtósként is gyártásba kerül többek között az amerikai, ázsiai, ausztráliai, afrikai, illetve új-zélandi piacokra. Mindeközben az Európában gyártott, kimondottan európaiaknak tervezett Ceed szlovákiai gyártósorát villanyautó-üzemmé tervezik alakítani a jövőben, így felmerül a kérdés: ha mégis lenne következő generációs Ceed, azt hol máshol gyártaná a koreai óriás? Ez ugyanis a Ceed legnagyobb különlegessége, hogy hiába koreai, igazából európai. Ha ez mindenképp elveszik, akkor nem lenne egyszerűbb elengedni az egész európaiságot, és inkább a K4 modellt importálni ide is? Bár első ránézésre minden út a K4-hez vezet, ám jobban megnézve a kérdéskört, akadnak olyan részletek is, amelyek a teória ellen szólnak. A legkomolyabb ellenérv, hogy a Kia nyíltan tagadja ezeket az állításokat, még a németországi prototípusok lebukása után is. A másik, hogy Európában komoly nyomás nehezedik azokra a modellekre, amelyek nem rendelkeznek elektromos változattal, vagy legalább öntöltő és konnektoros hibrid hajtásláncokkal. A K4 pedig - tekintve, hogy eredetileg nem az európai piacra készült - mindenféle villanyosítás helyett egy kellemesen hangzó, 2,0 literes "benzinfalóval" oldja meg a helyváltoztatás problémakörét. Persze, az sem kizárt, hogy fejleszt hozzá hibridet a Kia, de annak is megvan az esélye, hogy az EV3 a valódi, Európának szánt utód. Annak az elterjedéséig pedig valahogy majdcsak kihúzza még a 2018-as Ceed technika, nemde? Ennek ellenére nem lennénk túlságosan meglepődve, ha ezt a Ceed méretű lyukat a kínálatban mégiscsak a K4 importálásával próbálná meg betömni a koreai gyártó a jövőben, ha mást nem, akkor ideiglenes, vagy részleges megoldásként.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Ez lehet a Kia következő nagy dobása a Ceed utódjaként?

  • 2024.07.26. at 11:19
    Permalink

    A Hyundai és a Kia is kezdi hanyagolni az európai piacot, ezt már sok éve el kellett volna kezdeni. A Honda is már mikor leváltotta az európai Civicet egy „global Civicre”, a Toyota is az Aurist egy „global Corollára”, a Mazdának sosem volt direkt európai piacos autója, a Nissannak már ezer éve nincs, a Mitsu csak kénytelen-kelletlen van itt még mindig. A Hyundai-nak sem jött be a számítása az i-sorozattal, mára már foghíjassá is vált a széria…

Vélemény, hozzászólás?