Frissül a Toyota GR Corolla is?

Strapabíróbb váltót kap a GR Corolla is

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az Európában kapható GR Yaris után az öreg kontinensen nem forgalmazott GR Corolla is megkapja a Toyota új nyolcfokozatú váltóját. Vajon ez egy jel, hogy nálunk is megjelenik a Yaris nagyobb testvére?

Egyelőre nem változtat termékstratégiáján a Toyota, így Európában továbbra is csak a GR Yaris, míg Észak-Amerikában kizárólag a GR Corolla érhető el. Eközben persze Japánban mindkét modell kapható, ami logikus is, hiszen ugyanazt a hajtásláncot alkalmazzák. Nem lenne meglepő tehát, ha a GR Corolla is frissülne. Hivatalos infirmáció még nincs róla ,de kereskedésekből kiszivárgott dokumentumok alapján hamarosan érkezik
Hirdetés
Valószínűleg a GR Yarishoz hasonlóan a Corollán is a hűtést fejlesztik. Minden főrendszernek javítják majd a hőgazdálkodását, így állítólag 369-ről 400 Nm-re emelhetik a motor maximális forgatónyomatékát.
A legfontosabb változás azonban, hogy a GR Corolla is megkapja azt a nyolcfokozatú automata sebességváltót, amit a Toyota Gazoo Racing fejlesztett. Ezt az egységet ugyanis úgy méretezték, hogy a versenypálya-használat követelményeinek is megfeleljen. Speciális, tartós anyagokból épül, és a fejlesztésekor végzett tesztek igazolták, hogy versenypályán jobb köridőket biztosít ez a technológia, mint a hatfokozatú kézi sebességváltó. A nyolcfokozatú automata a kormányon elhelyezett fülekkel, valamint a padlókonzoli váltókarral egyaránt kapcsolható. A rendszer tartósságát külön hűtőkör javítja, a működését háromfokozatú üzemmódkapcsoló igazítja a pillanatnyi igénybevételhez.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?