MG gyár épülhet Magyarországon?

Még egy kínai márka üzeme épülhet meg hazánkban

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kínai sajtóértesülések szerint Magyarország is versenyben van az új, Európában épülő MG-gyárért folytatott versenyben. A döntés néhány hónapon belül biztosan kiderül.

Több kínai portál is úgy értesült, hogy a SAIC, vagyis az MG márka jelenlegi tulajdonosa tárgyalásokat folytat a spanyol ipari minisztériummal egy gyártóüzem felhúzásáról. A kiszivárgott információk szerint a "versenyben" még Csehország és Magyarország is érdekelt, a döntésre pedig nem is kell sokat várni, hiszen a kínai sajtó szeptember 30-át jelölte meg a döntés utolsó határidejének.
Hirdetés
Az egyelőre még kérdéses helyszínen a tervek szerint a leendő üzemben a termelés 2027 utolsó negyedévében kezdődhetne meg. A kínai óriás nem véletlenül most döntött az európai gyártósor megépítése mellett. Az EU által kiszabott védővám messze őket érinti a legrosszabbul, hiszen 37,6 százalékos extra sarcot kell befizetniük az alap 10 százalékon túl. A vámok bejelentése kapcsán Wang Xiaoqiu, a SAIC vezérigazgatója akkor gyorsan le is szögezte, nem adják fel az európai piacot ilyen könnyen. A gyár építése valóban ebbe az irányba mutat, hiszen épüljön meg bárhol is az említett országok közül, az mindenképp az Unió területén lesz, így nem fognak az ott készülő autókra vonatkozni a büntetések.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?