Emlékszel a Ford Caprira? Így lesz belőle VW alapú villany-SUV!

Előzetes fotókon az új Ford Capri, de nem lesz olyan menő, mint amilyennek várod

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A Volkswagen MEB elektromos platformján a Ford Explorer kupésabb tetővonallal rendelkező kistestvére kapja majd meg a régről ismerős Capri nevet, már hivatalos fotókon is láthatunk róla részleteket!

Íme az új Ford Capri egy részlete, ami alapján még akár egy frissen érkező sportautónak is gondolhatnánk. Ám a marketingesek ügyesen mutatnak éppen annyit, amiből még nem derül ki a keserédes valóság: ez már nem a '70-es évek, így kereslet sincs egy olyan autóra, ami annak idején a Capri volt. A valóságban a Volkswagen csoporttól kölcsönvett MEB platformra épül majd az újdonság, megemelt futóművel, kupé-crossoverként.
Hirdetés
Hátulról is olyan a másik előzetes fotót nézve, mintha egy vérbeli sportautó lenne, ám itt sem látszik a képről egyértelműen, hogy mennyire helyezkedik el magasan a kiragadott lámpatest és tetővonal. A különböző kémfotókon és rendereken azonban már láthatjuk, hogy nagyjából mire lehet majd számítani, és sajnos az a helyzet, hogy kellően pontosnak tűnnek a nem hivatalos jóslatok, például az is, amit az alábbi videóban láthattok. Te mit gondolsz erről? Örülsz, hogy így tér vissza a Ford Capri? Várjuk a véleményeteket a kommentmezőben!
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?