Korrigálnák a németek az EU döntését a kínai vámok emeléséről

Miután a BMW, a Mercedes és a Volkswagen is a vámok emelése ellen szólt, tárgyalások kezdődhetnek

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Az EU július 4-én emelni fogja a Kínából érkező elektromos autókra vonatkozó vámokat, de maguk az európai autógyártók, valamint a német kormány is szeretné, ha erre nem kerülne sor.

Különös folyamatok játszódnak le az európai autóimport körül, legalábbis kínai szemmel nézve. Adott egy közös piac, az Európai Unió, melynek egyik hatalmi szerve, az Európai Bizottság nemrég bejelentette, hogy megemelik a Kínából érkező villanyautókra kivetett vámokat, az eddigi 10%-ról 27,4-48,1%-ra a különböző kínai autómárkák esetében attól függően, melyikük mennyire volt együttműködő az EU korábbi vizsgálata során. Az európai ipar fontos pillérét adó autógyártók (főleg a németek) már a tervekről szóló pletykák felröppenésével egy időben jelezték, hogy nem értenek egyet az intézkedéssel, az még kárt is okozhat nekik. Ennek ellenére az EU mégis meghozta a döntést, majd annak bejelentése után mindössze néhány nappal a kontinens legerősebb gazdasága, Németország jelzi, hogy ők maguk sem szeretnék ezt, még el is utaznak Kínába, hogy kompromisszumos megoldást találjanak - írja a Bloomberg.
Hirdetés
Nehéz tehát eldönteni, melyik irányba húz az EU hajója, hiszen egymásnak teljesen ellentmondásos álláspontok kerülnek nyilvánosságra. A német autógyártók és a kormány több okból is ellenzi a vámok emelését. Egyrészt a Kínából érkező villanyautók egy része eleve európai autógyártók modellje, a német prémiummárkáknak több gyára is van az ázsiai országban, ezekre szintén vonatkoznának a vámok. Másrészt - és ez még nagyobb veszély - Kína minden bizonnyal nem fogja válasz nélkül hagyni az érdekeit sértő intézkedést. Meg is fenyegették Európát, hogy a vámok emelésére ugyanezzel fognak válaszolni a mezőgazdaság, a légiközlekedés és az autóipar területén - utóbbi esetben a nagy lökettérfogatú motorokkal szerelt európai autókat sújtanák büntetővámmal. Az európai autógyártók számára Kína jelentős piac, így nagy versenyhátrányba kerülnének, ha a kínai vám miatt drágulnának a modelljeik az ázsiai országban.
Megeshet persze, hogy egy koordinált blöffről van szó, és az EU először kivillantotta a foga fehérjét, hogy aztán a német gazdasági miniszter, Robert Habeck és az Európai Bizottság delegációja közösen megoldást keressen a kínaiakkal. Jövő héten Kínába utaznak, Habeck pedig optimistán nyilatkozott a tárgyalások előtt, szerinte van még esély rá, hogy kompromisszumot kössenek. Az EU szerint Kína a Kereskedelmi Világszervezet szabályait megszegve támogatja hazai autógyártóit, melyek így az európai vállalatokhoz képest jóval olcsóbban tudják árulni modelljeiket, igazságtalan versenyt támasztva azoknak. Ha július 4-e előtt meg tudnak egyezni Kínával, a bejelentett vámemelésre nem kerül sor.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?