Ez a Toyota kereskedés akár Csernobilban is állhatna

Szomorú sors jutott Európa egyik első Toyota kereskedésének

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

50 évvel ezelőtt egyik pillanatról a másikra szellemvárossá változott Európa egyik közkedvelt üdülőhelye, az elnéptelenedő településen egy Toyota kereskedést is magára hagyott a lakosság, amely ma akár videojátékok díszletének is simán beillene.

Apokaliptikus hangulatú videojátékokban találkozni olyan utcaképpel, mint ami az észak-ciprusi Varósziában fogadja a látogatót – illetve pont, hogy néhány utca kivételével nem fogadja. A terület ugyanis 1974 augusztusa óta néptelen: amikor a sziget ötven évvel ezelőtt politikailag két részre szakadt, az eredetileg görögök által lakott várost irányításuk alá vonták a török csapatok, az emberek pedig még azelőtt elmenekültek, hogy kitörtek volna a harcok a város utcáin. Akik abban bíztak, hogy néhány hét után visszatérhetnek majd, azoknak csalódniuk kellett: a város a mai napig vörös zóna, kivéve egy keskeny tengerparti sávot, amelyet 2020-ban megnyitottak a katasztrófaturisták előtt – bár ebből is hamar jelentős nemzetközi konfliktusok alakultak ki. Ekkor szembesült azzal a világ, hogy mi maradt Varószia egykor virágzó gazdaságából. Mivel annak idején nem volt tüzérségi támadás, az épületek szinte érintetlenül várták vissza tulajdonosaikat, lakóikat, az üzlethelyiségek lehúzott rácsai mögött szabályos rendben sorakoztak a termékek, amelyekért azonban soha többé nem jöttek vevők.
Hirdetés
A 2020-ban bejárhatóvá tett városrészben egy Toyota-kereskedés is működött – a márka épp csak tíz évvel a konfliktus kirobbanás előtt, 1963-ban jelent meg Európában, így viszonylag ritkának számított. Ciprus és azon belül Varószia azonban rendkívül népszerű desztináció volt, számos híresség kedvelt üdülőhelye, így nem volt meglepő, hogy itt is megvetette a lábát a Toyota.
A 2020-ban készített felvételek tanúsága szerint a kataklizma pillanatában az aktuális legújabb típusok sorakoztak a bemutatóteremben és a teremgarázsban. A késői gyártású, második generációs (E20-as) Corolla szedánok és kupék, a szintén második kiadású (X10) Mark II kombi mellett ínyencségnek, például egy különösen sportos Mark II GSS Hardtop kupé (X22) is volt készleten.
Hirdetés
Négy évvel ezelőtt még sokan bíztak abban, hogy Varószia részleges megnyitása elindíthat egy konszolidációs folyamatot Ciprus szigetén. Erre az autórajongóknak is megvolt a maguk önző indoka: világszerte egyedülálló jelenség volt a város pillanatba dermedt Toyota-kereskedése, amiből tökéletes zarándokhelyet lehetett volna kialakítani a múltkedvelő benzinvérű látogatók számára. Az enyhülés azonban elmaradt, és ez a bemutatóterem sorsát is megpecsételte. A legújabb beszámolók szerint ma már csak a csupasz falak állnak ott, az autókat valakik, valamikor elszállították – vagy csak csavarról csavarra elhordták a szuvenírgyűjtő látogatók. Így csupán néhány amatőr fénykép őrzi ennek a politikailag dicstelen, ipartörténeti szempontból azonban annál felemelőbb jelenségnek az emlékét.
Hirdetés
Forrás: Smarter Media
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?