Vajon tudja a 200 km/órát a háromhengeres Puretech a 308-ban?

Végsebesség-teszten a Peugeot 308 rettegett 1,2 literes erőforrása

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A német autópálya korlátlan szakaszán vetették alá kemény tesztnek a 130 lóerős, 1,2 literes erőforrást, ráadásul az is kiderült, hogy mennyit fogyaszt az autó végsebességnél. Íme a videó!

Korrekt dinamikával és meglepő végsebességgel bizonyított a franciák rettegett háromhengerese az Autobahnon, ami újabb ékes példája annak, hogy miért nem kell egy ismert, ellenőrizhető és kiküszöbölhető típushiba miatt teljesen leírni egy motort. Az új 308 orrában a cseppnyi erőforrás minden helyzetben megállta a helyét, bár az igaz, hogy a tipikus "háromhengeres hangot" folyamatosan hallani a kabinban intenzívebb gázadások esetén, a gyorsulás pedig 150 km/órás tempó alatt az igazi. Azt viszont senki se felejtse el, hogy ennek a motornak nem ez az elsődleges felhasználási területe, így bőségesen extrának nevezhető, hogy egyáltalán képes ilyen tempókra. A számláló alapján helyenként a 20 literes átlagot is átlépő fogyasztási adat sem meglepő, 200 km/óra felett már nem a lökettérfogat számít, ilyenkor bizony valamitől mennie kell annak az autónak. Alább láthatjátok a videót az esetről, érdemes megnézni az aprócska motor küzdelmét a német autópályával.
Hirdetés
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

One thought on “Vajon tudja a 200 km/órát a háromhengeres Puretech a 308-ban?

  • 2024.06.14. at 15:10
    Permalink

    Inkább az a kérdés, hogy 3 év múlva a 3. motort fogja-e fogyasztani az autó, vagy a roncstelepen lesz-e… Esetleg sikerült-e már a sok vevő anyagi kárán összegyűlt tapasztalatok alapján valami épkézláb dolgot kihozni ebből a motorból? Ha már itt a másik cikkben előkerült a politika, szerintetek az USA-ban mivel díjaznának a bíróságokon az ilyen szar motorokat, mint akár ennek az 1,2-esnek az elődjei, de a VW 1,2 és 1,4TSi-jit is lehetne említeni (a teljesség igénye nélkül). Én kötve hiszem, hogy ott a fogyasztónak kéne lenyelnie a költségeket egy többszörösen bebizonyítottan szar termék esetében…
    De hát Európa Mürkülöket és van der lejjebbeket választ magának, kinyírja a saját autóiparát (is az elektronikai után). Ezek a migrik és a buzik között az autóiparral a lehetetlen és idióta zöldségeik mellett annyit foglalkoznak, hogy középre kell rakni a rendszámot az Alfa Romeón…

Vélemény, hozzászólás?