Szénmentes üzemanyagot és új motorokat is fejleszt a Toyota

A japánok mindent megtesznek azért, hogy ne kelljen villanyautókat gyártani

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A széleskörű japán összefogás gyümölcse lehet a karbonsemleges üzemanyag.

A Toyota határozottan ellenzi a túlzott villamosítást, számításaik szerint az elektromos járművek sosem fogják átlépni a 30%-os piaci részesedést. A Toyota állítása akár még igaz is lehet, néhány évvel a tömeges átállás után elkezdett csökkenni a kereslet az elektromos autók iránt, ami egy újratervezési hullámot indított el a gyártók körében.
A hagyományos motorok csak komoly fejlesztés árán tarthatók életben 2035 után, ennek érdekében négy japán cég, a Toyota, az Idemitsu, az Eneos és a Mitsubishi közösen keresik a megoldást. A konzorcium célja 2030 körül piacra dobni egy olyan üzemanyagot, ami hidrogénből, széndioxidból és biomasszából áll. A kutatás nem csak az üzemanyagokra irányul, hanem azok hatékony gyártását és piaci bevezetését is magában foglalja. Ez határozott előny például a hidrogénhez képest, hiába léteznek ilyen autók, az üzemanyag előállítása drága, az infrastruktúra erősen foghíjas, így esély sincs a széleskörű felhasználásra.
Hirdetés
Az e-üzemanyag mellett új motorok fejlesztésén is dolgozik a Toyota, a partnerek szintén hazaiak. A Mazda és a Subaru is részt vesz a projektben, aminek három kritériumot kell egyszerre teljesítenie. Az új blokk legyen kompakt méretű, ezzel javítva a helykihasználást és növelve a formatervezők mozgásterét. Másodsorban a jövő hibridjeinek jobb hatásfokot kell produkálnia a jelenleg futó konstrukcióknál. Harmadrészt az új motorcsaládnak nem csak az e-üzemanyaggal, hanem a hidrogénnel is meg kell birkóznia. A három gyártó határozottan állítja, hogy nem lesznek azonos erőforrások az autóikban, a Subaru kitart a boxer mellett, a Mazda pedig tovább reszelgeti a Wankel technikát.
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

2 thoughts on “Szénmentes üzemanyagot és új motorokat is fejleszt a Toyota

Vélemény, hozzászólás?