Így áll meg a vasúti sínek kellős közepén az önvezető Tesla

Videón, ahogy az önvezető Model 3 a síneken állva értelmezi újra a forgalmi helyzetet

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Félreértés ne essék, messze a legjobb önvezető rendszer jelenleg a Tesla Full Self Driving, ám még mindig messze áll a késztől, amit az alábbi videó is bizonyít.

Szabályosan és biztonságosan vezetni nem könnyű. Rengeteg, néha akár egymással ellentétesnek tűnő közlekedési tábla és érdekes elsőbbségadási helyzetek sora várja az autósokat, amelyek néha még a hús-vér sofőröknek is fejtörést okoznak. Az ilyen szituációkkal természetesen az önvezető rendszereknek is meg kell küzdeni. Ez tűnik a legnehezebb feladatnak, hiszen a Tesla önvezető rendszere rengeteg hétköznapi helyzetben gond nélkül elvezeti az autót, ám néha előfordul olyan is, hogy éppen a vasúti síneken állva zavarodik össze teljesen. Az alábbi videón pontosan ez történik, az autó meglátja a sínek után elhelyezett stoptáblát, és vége a mókának. Végül a sofőr állítólagos gázadására volt hajlandó lefáradni a sínekről a Tesla, de a kereszteződés megoldására még így is másodperceket kellett várni. Ebből is látszik, hogy ugyan már az alapok stabilak, de még mindig lenne hová fejlődniük az önvezető autóknak.
Hirdetés

Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Vélemény, hozzászólás?