A luxus ereje – DS 7 E-Tense 360 teszt

A legerősebb hajtáslánccal próbáltuk a plasztikázott DS 7-et, mutatjuk, mire jutottunk!

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A DS 7 bizonyos némiképp egyszerűsödött a ráncfelvarrással, de ebből messze nem következik, hogy rosszabb is lenne. Megnéztük, mit tud az erősebb, 360 lóerős hajtáslánccal a frissített francia prémium!

Végleg elhagyták a Crossback feliratot a DS 7 nevéből, ami logikus lépés, hiszen nem kell magyarázni, hogy egy szabadidő-autóról van szó.
Hirdetés
Elöl a fényszórókat leegyszerűsítették, a forgókristályos megoldást száműzték, ellenben a nappali menetfények sokkal hangsúlyosabb kialakítást kaptak, egyedibb karakterisztikát adva az autónak. Na, nem mintha a hűtőmaszk nem látná el ezt a feladatot, amely még nőtt is egy keveset a ráncfelvarrással, a rombusz mintázatú területet pedig a DS logó teszi teljessé. A márkajelzés alatt egy kamerát is elbújtattak, ami némiképp rombolja az összképet, de a szépség oltárán nem bűn áldozni a biztonságért cserébe. Az utastér a külsővel ellentétben nem esett át gyökeres változásokon. Elsőbálozóként nagyon szokni kell a kezelőszervek elhelyezését, de aki ült már DS-ben, otthonosan fog mozogni. Az indítógomb például a műszerfal közepén, az érintőképernyő felett található, ám ez a hajtáslánc életre keltésével együtt egy analóg órát is elénk varázsol. Az első ajtópaneleken kár bármiféle kapcsolót keresni, a kilincset leszámítva csak a kellemes tapintású Nappa bőr található rajta egy tárolórekesz kíséretében. Az ablakok a kardánalagútról vezérelhetőek, szerencsére itt azért jókora gombokkal oldották ezt meg, így könnyű hozzászokni.
Hirdetés
Az esztétikus borítás alatt a DS 7 orrában az 1,6 literes benzinmotorra épülő hibrid rendszer lapul. A benzines egység 200 lóerős teljesítményre, és 300 newtonméteres forgatónyomatékra képes. A legerősebb kivitelben ezt egészíti ki két villanymotor (egy elöl, egy hátul) 360 lóerőre, és 520 newtonméterre. A beszédesen E-Tense 360 névre keresztelt modell így 5,6 másodperc alatt gyorsul álló helyzetből 100 km/órára, a végsebessége pedig 235 km/óra. Ám ennél egy fokkal fontosabb, hogy az immár 14,2 kilowattórás akkumulátor a márka állítása szerint 62 kilométerre elegendő villanyos hatótávot raktároz magába a WLTP ciklus szerint. Ez a gyakorlatban nagyjából 50 kilométert jelent, szóval a napi ingázás simán megoldható a benzinmotor használata nélkül felhasználása nélkül. 100 kilométerre vetítve a fogyasztás az akkumulátor rendeltetésszerű használatával 1-2 liter körül mozog, viszont sima hibrid üzemmódban a 8 litert is simán benyeli. Az akkumulátor feltöltéséhez pedig 5 óra kell konnektorról, de utcai töltőn 7 kilowattal, két óra alatt is teleszívja magát. Ha szeretnéd megtapasztalni, hogy a francia autók vajon tényleg annyira kényelmesek-e mint, ahogy a városi legenda tartja, akkor jó helyen kopogtatsz. Lágy rugózású futómű, egy kis holtjáték a kormánykeréken és végtelen nyugalom. Körülbelül így lehet röviden összefoglalni a DS 7-est, amibe csak a 21 colos felnik és az irtó peres gumik rondítanak bele. Ám most 360 lóerőt kapunk, de ettől sem lesz vérmes sportautó a luxus-SUV, viszont szépen megugrik, ha szükséges. Ugyanakkor sokkal fontosabb, hogy autópályatempónál is képes kizárólag a villanymotor hajtani, hogy zöld rendszámot kap, és fejlett vezetőtámogató rendszereivel csúcsbiztonságot nyújt. Például az éjszaka aktív infravörös kamera rendkívül hasznos A hajnali órákban az Alföldön gyakoriak az út mellett legelésző őzek, ezeket pedig maximális pontossággal észleli az autó – a gyári adatok szerint a kamerától számítva minimum 50 centire, maximum 100 méterre. Amint kiszúrja a vadat a rendszer, rögtön feldobja a műszeregységre az élőképet, és színes téglalappal jelöli a mozgó entitást. Külön plusz pont, hogy ez a városi környezetben is jól jöhet, hiszen a gyalogosokkal és a kerékpárosokkal is ugyanígy jár el.
Hirdetés
A leglényegesebb kérdés viszont, mint mindig: mennyibe fáj mindez? A legerősebb hajtáslánccal és az Opéra felszereltségi szinttel 26 490 000 forintról indul, de a tesztautó rendesen felextrázva, többek között 360 fokos kamerarendszerrel és prémium hifivel együtt már 28 380 000 forintért vihető.

Értékelés
Pozitív
Kiváló anyaghasználat, nagyszerű menetkomfort
Negatív
csak a képernyőről szabályozható klíma, túlzottan peres gumik
Árak
Tesztmodell alapára
26 490 000 Ft (2024.05.30.)
Tesztautó ára
28 380 000 Ft (2024.05.30.)
Műszaki adatok
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Teljesítmény:
265 kW (360 LE)
Nyomaték:
520 Nm
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,6 s
Végsebesség:
235 km/h
Gyári vegyes fogyasztás:
1,2 l/100km
Méretek
Hosszúság:
4593 mm
Szélesség:
1890 mm
Magasság:
1625 mm
Saját tömeg:
1885 kg
Össztömeg:
2400 kg
Tengelytáv:
2738 mm
Karosszéria-kivitel:
SUV
Csomagtér:
555-1752 l
Motor és váltó
Motor:
hibrid (benzin)
Motorosztály:
Euro 6
Hengerűrtartalom:
1598 cm3
Hengerek/szelepek száma:
4/16
Sebességváltó:
8 fokozatú automata
Nyomaték:
520 Nm
Teljesítmény:
265 kW (360 LE)
Menetteljesítmény
Végsebesség:
235 km/h
Gyorsulás 100 km/h-ra:
5,6 s
CO2-kibocsátás:
27 g/km
Gyári vegyes fogyasztás:
1,2 l/100km
Fogyasztás a használónál:
2 l/100km
Tetszett a cikk?

Iratkozz fel hírlevelünkre, hogy azonnal értesülj a legfrissebb és legnépszerűbb cikkekről, amint megjelennek az Autónavigátoron!

Feliratkozom a hírlevélre

Hozzászólások

  • 2024.06.01. at 10:45
    Permalink

    ÁÍruljátok már el hogy milyen számitás alapján jön ki az1-2 literes fogyasztás?
    Mert nyilvános töltön 160-225-ft a kw-ár és ez a szar 23.5-öt fogyaszt villanyból és a benzinröl még nem beszéltünk.

    • 2024.06.01. at 12:53
      Permalink

      Gondolom fullra töltve mérik a hivatalos adatokat. A PHEV-eknél nincs olyan hogy a használat tökéletes modellezése, van aki minden éjjel feltölti otthon és év közben egyáltalán nem tankol, és van aki egyáltalán nem tölt. Szóval akkor most nulla legyen vagy 8 liter? Erre van az hogy tele akksival mérik, így legalább ösztönözve vannak a gyártók a rendes akkumulátor beépítésére. De gondolom a Toyota sem leürített akksival méreti a hivatalos fogyasztási adatokat.

      Külső töltés nélkül nincsenek csodák, ha egy 400LE automata váltós 4WD benzines autót használsz. Legfeljebb az hogy miért fogyasztja így is a harmadát – kétharmadát mint egy 1600 kilós 150 lőerős rwd szóvóbenya 🙂 (ennyit jelent az “öntöltő” hibrid üzemmód).

    • 2024.06.01. at 11:24
      Permalink

      A többség szerintem nem csak otthon, de már munkahelyén is tudja tölteni. Érdekes, hogy ha végisétálsz nyugat-európai külvárosokban ma már szinte minden harmadik-negyedik ház előtt ott lóg a töltőn valamilyen autó, de Magyarországon ahol az emberek zöme saját tulajdonú ingatlanban lakik még mindig ez a kétkedés megy, hogy aki 25 milliós hibridre vágyik az majd nem fog tudni kialakítani egy pár százezres villamos szekrényt a parkolója mellé. De gyanítom, hogy aki majd 15 évesen veszi meg 1,5 millió forintért valószínűleg annak sem fog anyagi csődöt jelenteni kb. egy közepes időszakos szerviz árát odaadni a villanyszerelőnek.
      A nyilvános töltő továbbra sem a benzinkút alternatívája, hanem mondjuk olyan, mint a gumis ahova akkor térsz be, ha defekted van. Ő is le fog húzni drága tarifákkal, ha rögtön kell egy friss abroncs, hogy tovább tudj menni.

  • 2024.06.01. at 21:33
    Permalink

    Egy kérdésem lenne, a 7kw-os töltést a kocsi limitálja, vagy a töltő volt gyengus? 14 kwh-t egy 150-es gyorstöltő 10-15 perc alatt fel kellene hogy töltsön….

  • 2024.06.02. at 13:28
    Permalink

    Aszem félre értettél nekem jelenleg 4 elektromosom van a saját telephelyemen van töltö van a házamnál is beálok tölteni . De aki nem tud beálni annak marad a nyivános töltö mert a munkahlyeken igen ritkán tudod tölteni. A pár százezres dobozzal meg nagyon mellé löttél egy 11-22 kw töltö maga 200-300000-ft de annak kell min 3x16Amper (mondjuk hogy van felesleges 3x16A).
    Szerinted közterületre csak odamész és leteszel egy elektromos szekrényt? Mire engedélyezteted milliós tételnél vagy.

  • 2024.06.02. at 13:53
    Permalink

    Szerintem ha valaki csak helyben használja és othon tölti (elméletileg a villanyért is fizet) akkor elég egy sima villany akár ennek a feléért.Ha meg hosszútávozik akkor egy sima dizel vagy benzines (esetleg öntöltö hibrid)
    Zöld:Teljessen mindegy hogy nem tankol benzint vagy dizelt, az áram sincs ingyen és azt mondom ha nyivánoson tölti akkor nem olcsóbb mintha tankolna. Tehát ha ez gép 23,5-öt fogyaszt villanyból akkor kb 4-6000-ft/100km azért pedig tegnap minimum 8-10 liter benzint vagy dizelt kaptál. Tehát újra kérdezem miért nem azt mondják hogy elmegy 100-km 2-liter benzinnel meg 23:5 kw áram és akkor pontosabb lenne. Mert így irva megtévesztő.(finoman szólva egyébként átba…ás)

    • 2024.06.02. at 15:19
      Permalink

      Nem mondtam hogy csak helyben használja (mert arra már elég lenne egy EV), de ha városban élsz, akkor hónapokig el lehetsz anélkül hogy tankolni kellene. Aztán elérkezik az a helyzet, hogy el kell hagynod a várost egy hosszabb útra (nyaralás, látogatás a nagyinál többszáz km-re stb). Főleg ha 600km felett kell menni, akkor a villany már egyre kevésbé vonzó, és itt a fogyasztás másodrangú, ahhoz képest hogy egy EV-vel 300kmenként egy órát kellene várnod. Itt meg feltankolod és mész tovább 8 literes átlaggal (ami azért jóval kevesebb mint egy sokkal gyengébb benzinesé).

      Az emberek jelentős része jut ingyen áramhoz, itt a belgáknál már lassan csak nálunk nincs a házon napelem az utcán. A németeknél a legeldugottabb bajor falvakban is lattam napelemet a házon, és sok munkahelyen ingyen tudsz tölteni a céges garázsban.

      Ami a megtévesztéses érvedet illeti, már leírtam, megvan a 100kmes adat, szabályos értékkel, jó okkal szabták meg ezt így (a sima nem tölthető hibrideket sem akadályozzák meg hogy tele akksival kezdjék meg a mérést, hogy ne kelljen “öntöltenie” a mérés alatt). Mindenki döntse el hogy mi az ideális hajtáslánc, de annyi biztos hogy itt a zöldebb hajtás többe kerül így érthető, ha a szabályozó támogatja.

      De hogy legyen összehasonlítási alapod, a hivatalosan 6.5 litert fogyasztó Mild Hibrid simán tudott 12 literes fogyasztást produkálni egy korrekt pályás meneten (100km-es szakasz átlaga fedkomp szerint). A papíron 5 litert fogyasztó HSD Lexus meg 9 litert evett az első tesztutamon.

  • 2024.06.02. at 14:02
    Permalink

    Zöld:Valoszinüleg az autó csak váltóáramú töltöt (AC)képes fogadni eggyenáramút. (DC) nem.
    AC-böl pedig általában a kis akusok 3-7-11- esetleg 22 kw tud felvenni kevés renault tud ettöl többet. De az inverter dönti el mennyit tud felvenni. Egyen áramu töltés nem mindegyiken van csak általában a nagy akusoknak (30-kw tól felfele) Bár van az e-up-on is az 15-20 perc alatt tölthetö 50kw-al.

  • 2024.06.08. at 12:43
    Permalink

    Leesett az “álam”, ennyi helyesírási hibát még életemben nem láttam! Kapcsold be a helyesírás ellenőrzést, mert így nevetségessé válsz!

Vélemény, hozzászólás?